Megtartotta sorrendben tizenharmadik évértékelő beszédét Orbán Viktor. A miniszterelnök lendületesen vázolta fel a magyar gazdaság és a Magyarország előtt álló feladatokat, az ellenzéki bírálatok szerint viszont a lendületes beszédből hiányoztak a konkrétumok.
A Jobbik politikusai szerint a kormányfő nem rajzolt fel jövőképet sem, s kevés szó esett a gazdasági programról is... * Mesterházy Attila szerint Orbánnak jó alkalma lett volna saját kormányzása mozgalmas hónapjait is értékelni, de elmulasztotta. A szocialista párt elnöke szerint a beszédnek egyetlen célja volt: előkészíteni a közelgő megszorításokat. Ez a szocialista politikusok és közgazdászok vissza-visszatérő fixa ideája, szerintük mást nem is lehet csinálni, csak sarcolni, s megint csak sarcolni, újabb megszorításokkal, adókkal operálni. Kétségtelen, ők ezt nyolc esztendeig próbálgatták, látható, hová jutott a magyar gazdaság és egész Magyarország... * Még be sem fejeződött az egész Európát sokkoló és a balliberális kritikák özönét kiváltó médiatörvény körül kialakult vita — a magyar kormány szakértői jelenleg is tárgyalnak az Európai Unió illetékes biztosával a várható változtatásokról —, máris teljes gőzzel folyik az új alkotmány megalkotása. Az ellenzéki pártok közül egyelőre csak a Jobbik vesz részt az előkészítésben, a szocialisták — Gyurcsány Ferenc is, Mesterházy Attila is — népszavazáshoz és négyötödös parlamenti többséghez kötnék a új alkotmány elfogadását, amelyről a tervek szerint április 18-án szavaznak a képviselőházban. * Szakértők szerint meg kellene kezdeni az új alkotmány ismertetését, a médiatörvény fogadtatása és a körülötte kialakuló éles viták jelzik, hogy a felheccelt nyugati baloldal árgus szemekkel figyeli Magyarországot. * S most a legújabb korrupciógyanús ügyletről. Az ügyészség nyomoz a moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületének eladása ügyében. Ingatlanpanama körvonalazódik, őrizetbe vették Pexi Mártát, a Gyurcsány-kormány külügyminisztériumának volt államtitkárát, Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet és Tátrai Miklóst, a vagyonkezelő vezetőjét, a bíróság viszont nem tartotta indokoltnak előzetes letartóztatásukat, így szabadlábon védekezhetnek. Kiderült, hogy a hatalmas, számtalan magyar vállalat moszkvai kirendeltségének irodákat biztosító ingatlanegyüttest mélyen áron alul, mintegy 25 millió dollárért adták el, s a magyar állam kétmilliárd forintot vesztett az üzleten. Gyanúsított lehet Göncz Kinga akkori külügyminiszter és Veress János volt pénzügyminiszter is, bár mindketten tagadják, hogy közük lett volna az üzlethez. A dokumentumok szerint Székely Árpád nagykövet a külügyminisztérium megbízásából már 2005-ben tárgyalt az épület eladásáról, de az akkori 23,6 millió dolláros vételárat, amelynél az ingatlan sokkal többet ér, Pexi Márta akkori államtitkár is kevésnek találta, 2008-ban a vitatott üzlet mégis létrejött. Kérdés, kinek állt érdekében értéken alul értékesíteni az épületet. Kiírtak ugyan egy zártkörű pályázatot, s noha kedvezőbb ajánlatok is voltak, a kereskedelmi képviselet épületét mégis az első jelentkező, egy offshore cég vehette meg. * Nyomozás folyik a budapesti gyógyfürdők Demszky-korszakban való kiszervezése ügyében, s egyre-másra derülnek ki újabb és újabb korrupciós ügyletek, ám az elszámoltatás döcögve halad...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.