Közel harmincezer honosítási kérelem érkezett az eljárás január 3-i indulása óta — mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt értékelése szerint a közigazgatás felülmúlta önmagát, szakmailag hibátlanul, kiemelkedő empátiával folyik a honosítási kérelmek fogadása és az ügyintézés. Március 14-én elkezdődik az állampolgárság kiadása, és elindulnak az eskütételek — tette hozzá Semjén Zsolt. Megerősítette, az állampolgársági törvény nem diszkriminatív, mert nem tartalmaz etnikai kitételt, és mindenben megfelel az uniós országok gyakorlatának. A jogszabály a román állampolgársági törvény mintájára született, s ha Románia havi 10 000 útlevelet adhat ki a Moldovában és a világon élő románság számára, akkor senki nem szólhat egy szót sem, ha Magyarország a határon túli magyarság tekintetében hasonlóan cselekszik — mondta.
Semjén Zsolt beszélt arról is, hogy a magyar nemzet államhatárokon kívüli része ,,fokozottan kitett" az asszimilációnak, és a helyzet rosszabb, mint amilyennek látszik. Kiemelte: ezt a folyamatot csak a hagyományos eszközökkel, támogatási formákkal nem lehet megfordítani, erősebb impulzust kell adni, ami nem lehet más, mint a teljes jogú állampolgárság megadása. A magyar nemzet Szent István óta közjogi nemzet, és a közjog mindig meghaladta a szorosan vett etnikai határokat — fogalmazott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.