Huszonkét önkéntessel megalakult az Erdély Mentőcsoport (EM) háromszéki alakulata, a névsort ellenben nem zárták le, újabb jelentkezőket várnak. Az elsősorban életmentésre szakosodó testület annak az erdélyi mentőalakulatnak a tagja, amelynek csapatai az öt történelmi székben (Aranyosszék, Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék és Háromszék) fejtik ki tevékenységüket.
Az EM háromszéki csoportja Bölönben tartotta alakuló ülését, a huszonkét önkéntes a megye minden térségét képviseli, a legtöbben ellenben Erdővidékről jelentkeztek. Akácsos Zsolt csoportvezető érdeklődésünkre elmondta, természeti katasztrófák esetén az életmentés a fő feladatuk, szabályzatuk szerint az értesítéstől számított legtöbb két órán belül el kell indulniuk a helyszínre. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a tagok önkéntesként vesznek részt a munkában, más-más településen laknak, de hívásra legalább tízen össze kell verődniük, hogy érdemben segíthessenek.
Kezdetben képzéseken vesznek részt, az elsősegélynyújtást mindenkinek ismernie kell, de aszerint, hogy ki mit vállal — szárazföldi, hegyi, illetve vízi mentésben szeretne inkább jártasabb lenni —, szakosodnak. Kapcsolatban állnak a kolozsvári Gondviselés Segélyszervezettel és magyarországi mentőalakulatokkal, amelyek szakmai ismereteik átadásával és a képzések finanszírozásával támogatják az erdélyi csoportokat, de a felszerelést nekik kell előteremteniük. Előírás szerint be kell szerezniük búvárruhát, ejtőernyőt, motorcsónakot, elsősegélytáskákat félautomata újraélesztő géppel, köteleket, homokzsákokat és egyéb eszközöket, amelyekre pályázni szeretnének. Ki kell képezniük csoportonként legalább egy mentőkutyát, létre kell hozniuk egy egységes telefonvonalat, és ami a legfőbb, aki beáll, szükség esetén legyen elérhető, és tegye azt, amire vállalkozott.
Akácsos Zsolt elmondta, további jelentkezőket várnak, a képzések márciusi kezdéséig véglegesíteni szeretnék a csapatnévsort. Érdeklődni a 0747 796 057-es telefonon, illetve a zsoltakacsos@yahoo.com címen lehet, az EM-ről részletek a www.erdelymentocsoport.hu honlapon olvashatók.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.