Az irodalom egy játék, vegyenek részt benne — invitálták közönségüket tegnap este a Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott találkozón a Marosvásárhelyen megjelenő, egyik legrangosabb erdélyi irodalmi folyóirat, a Látó szerkesztői.

A Szövegidők, lá/étképek című irodalmi esten a Szentgyörgy-néző Látót Kovács András Ferenc főszerkesztő mutatta be, szólt a havonta megjelenő irodalmi folyóirat évente kiosztott nívódíjáról, a Látó-antológiáról, irodalmi színpadáról és a legfrissebb februári számról. Vida Gábor, a prózarovat szerkesztője elsősorban tapasztalatairól beszélt, íróként a legtöbbet azoktól a szerzőktől tanul, akiknek kénytelen visszaadni műveiket, mondotta. A honlap elkészítésével, gondozásával is megbízott Szabó Róbert Csaba főszerkesztő-helyettes az internetes elérhetőség előnyeiről beszélt, havonta nyolc-tízezren látogatják a Látó világhálós kiadását, sokkal nagyobb közönséghez jutnak el, mint nyomtatott formában. Demény Péter a jó esszé ismérveit sorjázta, Láng Zsolt pedig a kritikák, recenziók lényegére világított rá. A versrovat szerkesztője, Kovács András Ferenc arra biztatta a szerzőket, bizalommal forduljanak szerkesztőségükhöz, küldjék alkotásaikat. A nagy előd, az igen szigorú Székely János íróasztalánál ül, de nem tartja magát tévedhetetlen ítésznek, "a tévedhetetlen emberek elmennek vállalkozónak, politikusnak vagy népvezérnek", mondotta. Történetek, vallomások hangzottak el, majd a szerzők saját műveikből olvastak fel, igazán oldott, vidám, hangulatos estét varázsoltak, ízelítőt nyújtottak a Látóból, no meg a jó irodalomból.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.