Híres, régen elhunyt háromszéki személyiségek sírjait készül megváltani a Sepsiszentgyörgyön működő Turulmadár Ifjúsági Iroda.
A nagyrészt fiatalokból álló csoportok — a Civilek Háromszékért Szövetség, illetve ennek több tagszervezete, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Romániai Magyar Cserkészszövetség önkéntesei — halottak napja előtt már több ízben is kitakarították a világháborús hősök temetőjét, idén azonban kiterjesztenék tevékenységüket: virágot is ültetnének a hantokra, kitataroznák a régi sírköveket, és néhány jeles ember sírját megváltanák a katolikus és református temetőkből, mert már jó néhány régi hant eltűnt.
Az EMI alelnöke, Furus Levente szerint ugyanaz történik Háromszéken is, mint a kolozsvári Házsongárdban, csak itt nem a románok, mi magunk romboljuk le múltunkat, süllyesztjük el városépítő, szabadságharcos eleink, nagyjaink nyomait. A fiatalok a sírhelyek felvásárlásának, a kövek bedarálásának próbálják útját állni egy jogilag is tiszta helyzet megteremtésével, mert örvendetesnek tartják ugyan, hogy jó néhány iskola diáksága gondjaiba vette egy-egy 48-as honvéd végső nyugvóhelyét, és minden március 15. előtt rendbe is teszi, de ez még nem biztosíték a megmaradásukra.
A sírhelyek megváltása, felújítása természetesen pénzbe kerül, de ennek egy részét pályázat útján már megnyerték a városházától, a többit pedig önkéntes munkával, saját gyűjtésből teszik hozzá.