Líbiában a napok óta tartó kormányellenes tüntetések, zavargások tegnap átterjedtek a fővárosra, Tripolira is.
Harci repülőgépek számos helyszínt bombáznak Tripoliban — jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. Nagyon sok a halott, s mindenre lőnek, ami mozog — mondta egy szemtanú. A líbiai fővárosban zajló összecsapásokban tegnap 160 ember vesztette életét — jelentette az al-Arabíja televízió, azonban további részletekkel nem szolgált. Az AFP francia hírügynökség szerint a líbiai Tobruk városában agyonlőttek tíz egyiptomi állampolgárt. Némely hírek szerint a légierőt a kelet-líbiai Bengáziban, az ország második legnagyobb városában is bevetették egy ellenzéki tüntetők által elfoglalt katonai támaszpont ellen. A líbiai állami televízió közben arról számolt be, hogy a biztonsági erők nagyszabású hadműveletet kezdtek a terroristák fészke ellen. Az akciónak számos halálos áldozata van — tette hozzá a tévé, de hogy hol zajlik a művelet, azt nem közölte.
A Líbia New York-i ENSZ-misszióján dolgozó líbiai diplomaták tegnap lemondásra szólították fel Moamer el-Kadhafi elnököt. Ha Kadhafi nem mond le a hatalomról, akkor "a líbiai nép megszabadul tőle" — jelentette ki Ibrahim Dabbasi helyettes ENSZ-nagykövet. Dabbasi felszólította a nemzetközi közösséget, hogy létesítsen repüléstilalmi övezetet Líbia felett, hogy megakadályozzák zsoldosok, fegyverek és más, Kadhafi biztonsági erőinek szánt utánpótlás érkezését az országba. A líbiai tüntetők elleni erőszak azonnali beszüntetésére szólítottak az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei tegnap Brüsszelben kiadott közös állásfoglalásukban. Catherine Ashton külügyi EU-főképviselő hangoztatta, hogy a líbiai nép reformok iránti legitim törekvéseire választ kell adni, mégpedig "nyitott, bevonó és nemzeti" jellegű párbeszéd útján. Ashton elmondta, hogy több EU-tagország fontolgatja állampolgárainak kimenekítését Líbiából.
Máltán váratlanul leszállt a líbiai légierő két harci repülőgépe, a pilóták politikai menedéket kértek. Két líbiai polgári helikopter is landolt a szigeten. Olaszországban teljes készültséget rendeltek el a légierő összes támaszpontján.
Andres Izarra venezuelai tájékoztatási miniszter tagadta, hogy Moammer el-Kadhafi líbiai vezető Venezuelába tartana. A líbiai külügyminiszter-helyettes alaptalannak minősítette az információt. Korábban William Hague brit külügyminiszter azt mondta, információi szerint Kadhafi elmenekült országából, és úton van Venezuelába.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.