A kivitelezÅ‘ és tervezÅ‘ cég, valamint az érintett települések polgármesterei, a megyei tanács vezérkara, önkormányzati képviselÅ‘i és több helybeli lakos jelenlétében ünnepélyes keretek között Ãrták alá a Kézdivásárhely és Kovászna közötti 19 kilométeres útszakasz felújÃtásáról szóló szerzÅ‘dést tegnap délelÅ‘tt a felújÃtott imecsfalvi művelÅ‘dési otthonban.

Itt kezdik az útjavÃtást A szerzÅ‘ felvétele
A szerzÅ‘dés aláÃrására azért választották Imecsfalvát, mert itt a régi hÃd helyett újat épÃtenek a Gelence-patak fölé, ez a legkisebb település, amelyen áthalad az út, ezért az egy fÅ‘re esÅ‘ összeg a legnagyobb, 5300 euró — hangoztatta Tamás Sándor megyeitanács-elnök. Hozzátette, ez a megyében a legnagyobb értékű, szerzÅ‘déskötés fázisában levÅ‘ pályázat. 2009 áprilisában tették le a pályázatot a Regionális OperatÃv Programhoz, és az év Å‘szén már alá is Ãrták a finanszÃrozási szerzÅ‘dést, majd a közbeszerzési eljárás és elég sok fellebbezés után végre sÃnre került a pályázat, melynek kivitelezését a brassói Vectra és a sepsiszentgyörgyi Valdek Impex cég által alakÃtott konzorcium nyerte meg. Alvállalkozásban nyolc megyénkbeli cég, többek között az Ifcor, a megyei Út- és HÃdépÃtÅ‘ Rt., a Conico és az Ördög Kft. fog bedolgozni. A 19 km-es útszakasz teljes mértékben megújul, hiszen az úton kÃvül 9 km-es járda épül, három hidat felújÃtanak, egy hidat teljesen újraépÃtenek, 53 átereszt épÃtenek, és végig sáncokat alakÃtanak ki. AmÃg a javÃtás tart, addig elterelik a forgalmat. Halmágyi JenÅ‘ mérnök, a kivitelezÅ‘ konzorcium képviselÅ‘je arra kérte a polgármestereket, legyenek a segÃtségükre abban, hogy egy év alatt be tudják fejezni az útjavÃtást.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.