Az ukrán—magyar barátság helyreállítása érdekében a magyaroknak kell kezdeményezniük a Vereckei-hágón álló emlékművük lebontását — nyilatkozta Pavlo Fedaka, a nacionalista irányzatú Ukrán Párt kárpátaljai szervezetének elnöke. Az emlékmű lebontását követeli az ukrán nacionalista szellemiségű Proszvita Szövetség Kárpátalja megyei szervezete is, mert szerinte az emlékjel revansista monstrum.
A magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Volodimir Pipas szerint a Vereckei-hágón — Magyarország akkori határán — száztizenöt éve emelt magyar honfoglalási emlékmű a Kárpátalja fölötti magyar uralmat volt hivatott megörökíteni, s az ott élő orosz-ukrán lakosságot erre emlékeztetni. A régióban akkor szörnyű soviniszta rezsim uralkodott, ezért senki nem emelhette fel szavát a ruszin-ukránokra nézve rendkívül megalázó jelkép ellen. Úgy véli, 1996-ban a magyar revansisták lefizették a helyi ukrán hatalmat, és titokban megkísérelték visszaállítani az emlékjelet eredeti tartalmával együtt, az emlékműnek ugyanis a nagy álmuk, Nagy-Magyarország határát kellett volna jelképeznie, de a szándék az ukrán közvélemény tiltakozása miatt meghiúsult. A Proszvita párt úgy véli, a Vereckei-hágón létesített monstrum törvénytelenül épült, hivatalosan nincs emlékműként bejegyezve, vagyis nem több önkényesen összedobált és bebetonozott kőhalomnál.
Pavlo Fedaka kifejtette: a vereckei emlékművel kapcsolatos legutóbbi fejlemények (a hét végén a Szvoboda párt három kárpátaljai vezetője megrongálta) bebizonyították, hogy nem szabad visszaélni a kárpátaljai ukránok hagyományos toleranciájával. Szerinte a magyar emlékmű felépítése a kárpátaljai ukrán fegyveres ellenállók 1939-es kivégzésének a helyszíne mellett kegyeletgyalázás, és nem más, mint bizonyos politikai köröknek a magyar nép becsapására irányuló provokációja. Az egykori magyar királyság keleti határán létesített emlékmű az ukránokat a gyarmati múltra emlékezteti, ami számunkra teljességgel elfogadhatatlan — mondta —, ez az emlékmű lerombolja a jószomszédság tartós munkával létrehozott vívmányait.
A vereckei emlékmű hét végi megrongálásának egyik gyanúsítottja, Oleg Kucin, a szélsőjobboldali Szvoboda párt kárpátaljai szervezetének elnöke szerint a magyar emlékmű körül kialakult konfliktushelyzetet az ukrán államhatalom provokálta nemzetiségi ellentétek szítása szándékával.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.