Az utóbbi idÅ‘ben a hazai médiában egyre több szó esik azokról a bizonyos, némi szépÃtéssel "etnobotanikai" szerekrÅ‘l, amelyeket nálunk szaküzletekben hivatalosan is árusÃtanak annak ellenére, hogy az uniós országok nagy részében kábÃtószernek minÅ‘sülnek, és forgalmazásuk tiltott.
A cannabis-származékok vagy más hasonló szerek hallucinogén anyagokat tartalmaznak, hatásukat az alkohol csak növeli, ráadásul fogyasztóik ugyanúgy függővé válnak, mint a tiltott kemény drogoké.
A helyzetet csak bonyolÃtja, hogy például a fÅ‘városban — ahol fogyasztásuk a legelterjedtebb — az ilyen szereket árusÃtó üzletek közvetlenül iskolák mellett találhatók, és felmérések szerint a középiskolások több mint 37 százaléka rendszeresen vásárolja és használja is eme szereket.
A kérdés fontosságát hangsúlyozva már a parlamentben is interpelláltak képviselÅ‘k a kábÃtószernek minÅ‘sÃthetÅ‘ szerek betiltását s a "szaküzletek" bezárását követelve. A kormány múlt héten akciótervet dolgozott ki, ennek ellenére a tiltó törvény még nem született meg (a pártok egymással és az államfÅ‘ állandó bÃrálatával vannak elfoglalva), s a fogyasztók, a kábÃtószerfüggÅ‘k száma napról napra nÅ‘. Ráadásul az összeomlóban levÅ‘ romániai kórházi rendszerben nincsenek olyan részlegek, ahol gyógyÃtás vagy leszoktatás folyna, nincsenek drogambulanciák...
Ki érti ezt?
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.