Befejeződött az első osztályba iratkozás mindhárom szakasza, a megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa ma dönt a különleges kérések ügyében.
Az elbírálás követi azt az elvet, hogy ne ürüljenek ki a városközeli falvak iskolái a divattá vált szülői igény miatt, illetve akkor érvényesíthető adott iskola választása, ha ott nem teltek be a helyek. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban akkora volt a túljelentkezés, hogy az iskola engedélyt kért második I. osztály indításához. Keresztély Irma főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, örvendetes a nagy érdeklődés a művészeti oktatás iránt, nem is állnak útjába, de ez azt jelenti, az egyéni zeneórák növekedése miatt tanárokra lesz szükség, amit ellenben úgy kell megoldaniuk, hogy a megyében a katedrák száma nem növekedhet. A szülők továbbra is a nagynevű iskolákat részesítik előnyben, a Sepsiszentgyörgy közeli falvakból többen szeretnék városra íratni gyermekeiket, ami veszélybe sodorná a kis létszámú iskolákat — véli a főtanfelügyelő. Jövő tanévtől csak akkor működhet önálló első osztály, ha legalább tizenkét tanulót beírattak. Sok településen az összevont I—IV. osztályban sincsenek ennyien, ezen a tanfelügyelőség változtatni akar, egyeztet az önkormányzatokkal, iskolabuszokkal szállítanák a gyermekeket oda, ahol többen vannak. (fekete)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.