A 2011. esztendőben fokozottabb figyelmet kap az önkéntesség. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Turulmadár Ifjúsági Iroda erről szóló tájékoztatóján közel húsz ifjúsági szervezet, iroda és újság vezetője, szerkesztője, képviselője vett részt.
A rangidős Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke, aki már húsz éve végzi önzetlenül az önkéntes munkát, a cserkészmozgalom és a cserkésztáborok fontosságát emelte ki. Székely István a Vöröskereszt képviseletében arról beszélt, hogy az emberek igénylik a szolgáltatásaikat, hosszú sorokban várakoznak az általuk szervezett időszakos vagy alkalomszerű kivizsgálásokon. Fábián László az Erdővidéki Ifjúági Szervezet képviseletében a környezetvédelmi megmozdulásokról beszélt, de az EDISZ által felújított baróti ifjúsági ház is megvalósítása a friss csapatnak. Molnár Andrea, a Rebuló diáklap főszerkesztője bemutatta az elmúlt évben megjelent számokat, Ürmösi Levente-Mihály, a Kavics ifjúsági lap főszerkesztője elmondta, hogy az újságot Kovásznán és Kézdivásárhelyen is terjeszteni fogják. Szabó Adél-Júlia lelkész a sepsiszentgyörgyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet képviseletében a szórványprogramról, a Hunyad megyei Lupénnyal kialakított jó kapcsolatról beszélt. Lepedus Lívia, a Civilek Háromszékért Szövetség irodavezetője a szervezet nyertes Fiatalok lendületben pályázatát említette, melynek részeként egy lett és egy török önkéntes fiatal egy évig Sepsiszentgyörgyön tartózkodik. Nemes Emil lelkész, a Reformátorok Egyesület elnöke a Hunyad megyei fiatalokkal való közös táborozást emelte ki a tervek közül. Benkő Réka, a Kovászna Megyei Diákönkormányzat elnöke a jól bevált focimaratonok, jótékonysági koncertek, a franciaországi Sarthe megyei partnerkapcsolat folytatása mellett a székelypetőfalvi fürdő felújításáról beszélt. Daragics Bernadett a Kovakő ifjúsági mellékletet méltatta, és az Osonó Színházműhely 18. születésnapjáról tájékoztatta az egybegyűlteket. Péter Orsolya, a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület elnöke a Háromszéki Diáknapok kiadásáról beszélt, melyről film is készül. Dobolyi László, a Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesületének elnöke jótékonysági koncertről árult el részleteket, melyet a Gyurka Csaba veseátültetéséhez szükséges összeg előteremtése érdekében szerveznek márciusban. Nagy Krisztina, az ERSZI Egyesület képviselője elmondta, elsősorban zenei események szervezésével foglalkoznak, melyek közül a Local Heroes tehetségkutató és a Sepsiszentgyörgyi Utcazene-fesztivál kap idén kiemelt szerepet. Furus Levente házigazda, a Turulmadár Ifjúsági Iroda vezetője bemutatta legújabb kiadványukat, az Önkéntes Útmutatót, de a felújítás alatt álló ifjúsági klubról is elárult részleteket. Nemes Előd, az EMI háromszéki elnöke a Székely Március szónokverseny, a Diákegyüttesek Találkozója, az Ifjúsági Fotóverseny mellett a kiadványokat emelte ki, nagy sikernek örvend a Gólyafüzet, de újdonságként lesz EMI-színházbérlet is négy előadásra, melyet mindössze 10 lejért válthatnak ki a fiatalok. Madarasi Csilla, a Europe Direct iroda képviselője a Civil Kaláka programról tájékoztatott, és felajánlotta az iroda tájékoztatásban nyújtott segítségét az önkéntességgel foglalkozó szervezeteknek.
N. E.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.