A bölcsesség száz strófája című szanszkrit ciklusból emelek ki okulásként egyet Weöres Sándor fordításában. Hiszen kultúra csak egy van: az egyetemes, az emberi.
A tudatlannal megegyezni könnyű, hát még a nagytudásúval.
De a csöppnyi tudástól kótyagosat maga Brahmá se győzi meg.
Nos, helyben vagyunk, nyakig annak a — ennek a — demokráciának a szólásszabadságában, amikor a csöppnyi tudással meggajdultaké a csönd s az ordibálás, övék bizony a hatalom is. A nagytudású Nehru úgy emelte magához föl a népét — maradjunk az egykor gyarmati Indiában, a szanszkrit lírában —, hogy alázattal lehajolt hozzá. A tudásra szomjazókban ott az alázat, ezért könnyű vélük szót érteni. A tudatlant eligazítja s tudásra ébreszti a kérdvekifejtő módszerrel Szókratész az ókori Athénban. És a csöppnyi tudású bírák halálba kergetik őt. A nagytudású bír alkalmazkodni, tud figyelni, ügyelni, figyelmeztetni. A féltudású, az félkegyelmű milétében hőbörög, s uralni vágyik a maga javára. Kérem az olvasót, szenteljen pár percet, és helyezze be a fenti csoportokba a megfelelő neveket szűkebb és tágabb hazájában. Megéri ám!