A Román Színházi Szövetség (UNITER) nyilvánosságra hozta jelöléseit a 2010. év kiemelkedő színházi teljesítményeiért. A legjobb rendezés kategóriában Bocsárdi Lászlót is UNITER-díjra jelölték William Shakespeare A velencei kalmár című darabjának színpadra állításáért.

Rendezői utasítás A velencei kalmár próbáján
A jelölő zsűritagjait az UNITER Szenátusa a Színházkritikusok Nemzetközi Szervezetének román képviselői közül nevezte ki, jelöléseik közül egy másik zsűri fogja kiválasztani a nyerteseket. Bocsárdi idei vetélytársai a legjobb rendezés kategóriában: Alexandru Dabija a Iaşi-i Nemzeti Színházban színpadra állított, Zűrzavaros éjszaka című előadásért és Andrei Şerban a Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett, Suttogások és sikolyok című előadásért.
A romániai színházi élet legrangosabb elismerésének számító UNITER-díjakat az idén tizenkilencedik alkalommal ítélik oda. Az április 18-ára tervezett gálát élőben közvetíti majd az RTV1.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.