Sepsiszentgyörgyön is elkergették a telet: tegnap, húshagyókedden az Erzsébet parkban a Guzsalyas Alapítvány szervezésében pirosló gyerekarcok búcsúztatták a gonoszt — a tavasz, a meleg, a kikelet reményében.
Székelyudvarhelytől Kökösig hangzott a hívó szó, egész osztályok jelentek meg, s vettek részt több-kevesebb lendülettel az immár tizenhatodik alkalommal szervezett ,,ceremónián". Mert ceremónia ez a javából, amelynek során a bikának rúgnia kell, míg meg nem kötik, illetve míg a hóhér le nem fejezi. Volt ott medve, kecske, zenész, sok nemezálarcos gyerek és felnőtt. De mindenekelőtt játékos kedv, ami nem csak a gyerekeken uralkodott el, de előbújt a komoly felnőttekből is. Olyan értékként, melyet szinte szégyenlősen rejtegetünk, míg magától mozduló lábunk el nem árul, s azt vesszük észre, hogy együtt kiáltjuk bele a télégető lángba minden sötét gondolatunkat — és talán nem csak a ceremóniamester, Benkő Éva fáradhatatlan kapacitálására.
Sepsiszentgyörgyön tegnap elűzték a telet. Hogy esetleg lesz még hó? Kit érdekel, lelkünkben már csak a tavasznak van hely, a megtisztulásnak, a húsvétra való készülődésnek. A Guzsalyas gondoskodik erről, életre szóló élményt nyújtva az eszmélő nemzedékeknek. Immár tizenhatodik éve.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.