Köszönhetően a gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület lendületének, Háromszéken is gyarapodik a különleges, rendhagyónak nevezett történelemórák száma. T
avaly ősszel a gidófalvi Czetz János-iskola diákjainak mutatták be az elsőt, a másodikat most pénteken tartják, a következőre pedig április 8-án kerül sor. Pénteken délután két órakor a gidófalvi volt kavicsbányában a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium mintegy száz diákjának tartanak hagyományőrző lovasbemutatót. Egyrészt ősmagyar nomád életképekkel, lóidomítással, fegyverhasználattal, lovasíjászattal, korabeli nősülési szokással, leányrablással próbálják feleleveníteni a honfoglaló magyarok korát, másrészt történelmünk huszáros fejezetéből is ízelítőt láthatnak a fiatalok — közölte lapunkkal Kádár László hagyományőrző huszárkapitány. (mózes)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.