Az idei sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepség "főszereplője“ az Erdélyi körkép reprodukciója, a (néhai) Bodok Szálló előtt már napok óta készül a tartórendszere.
Ebben az esztendőben a már megszokott koszorúzási helyszíneken kívül csupán a szabadtéri ünnepség várja a nemzeti ünnepünkön részt venni szándékozókat, az elmúlt években tartott esti színházbeli előadásra nem kerül sor, és a színház sarkánál felállítandó emelvényen sem ígérnek hosszú programot.
A rendezvénysorozat már szombaton kezdődik a Gáll Lajos Futókör hagyományos emlékfutásával, hétfőn a nyugdíjasok szerveznek külön ünnepséget a Székely Nemzeti Múzeumban. Kedden, 15-én délelőtt kerül sor a koszorúzásokra és kisebb-nagyobb megemlékezésekre a történelmi helyszíneken, temetőinkben a honvédsíroknál, látványosabb talán a szemerjai csata emlékművénél lesz, hová a huszárok is kivonulnak.
Az Erdélyi körkép avatását délután három órakor tartják, utána következik az Erzsébet parkbeli honvédemlékmű koszorúzása, majd négy órától a főműsor.
Az Erdélyi körkép hányatott sorsú hatalmas festmény volt, a 15 méter magas, 120 méter kerületű vászon a nagyszebeni csatát örökítette meg, a magyar szabadságharc kitörésének félszázados évfordulójára készült. 1898 márciusában Budapesten, a városligeti pavilonban állították ki, esti megvilágítással is ellátták, ami külön vonzotta a látogatókat. S bár kedvező recenziókat kapott a körkép, megfelelő megbecsülésben mégsem részesült: mintegy tíz esztendeig Magyarország néhány városában kiállították még, majd 1907-ben Varsóba került, ahol utoljára mutatták be egészben. Aztán részletekre, kisebb jelenetekre és motívumokra szedték szét, darabjai pedig az idők során elkallódtak. Bem apó szülővárosának múzeuma, a Tarnówi Körzeti Múzeum már húsz éve kutat a részek után, ez idáig harminckét kisebb-nagyobb vásznat sikerült azonosítaniuk, a tarnówi gyűjtemény ezekből tizennégyet számlál. A kicsinyített reprodukciót korabeli fényképek alapján 2009-ben készítették Tarnówban, tavaly Veszprémben állították ki, Sepsiszentgyörgyre a veszprémi testvérmegyei, illetve testvérvárosi kapcsolat révén jut el, avatásán — Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke mellett — Kovács Norbert, Veszprém Megye Közgyűlésének alelnöke és Ryszard Scigala tarnówi polgármester mond beszédet. A hagyományőrző huszárok természetesen itt is jelen lesznek.
A központi ünnepség az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően a 11. Székely Huszárezred és az uzoni huszárok bevonulásával kezdődik (a szervezők külön felhívják a figyelmet, a programban nem szereplő lovasok ne csatlakozzanak hozzájuk, őket a közönség biztonsága érdekében eltávolítják), a zenei részekről, akárcsak az elmúlt esztendőkben, a Rétyi Kováts András Fúvószenekar és a városi egyesített kórusok gondoskodnak, idén is lesz ifjúsági szónok, a kulturális műsor ezúttal a Százlábú ifjúsági néptáncegyüttes fellépéseiben merül ki. Kiemelt résztvevője a rendezvénynek Oberfrank Pál színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, aki Dsida Jenő Psalmus Hungaricus versét adja elő — gondot okozott viszont a díszszónok kiválasztása, eredetileg Sólyom László volt köztársasági elnököt szerették volna Sepsiszentgyörgyre hívni, ő nem tudta vállalni, a szóba jöhető magyarországi politikusokat viszont nemzetpolitikai elkötelezettségük — a 16-i alkotmányi szavazás az Országgyűlésben — Budapesten tartja. Tegnap Hadnagy Miklóst, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetőjét kérték fel a díszbeszéd megtartására, neki addigra csupán betegségéből kell felgyógyulnia.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.