Amint az a fényképről megfigyelhető, a vajnafalvi Tavasz utca végén a szennyvezeték az akna után lebukik a patak vize alá, majd a túlsó oldalon felbukkan, és folytatja útját. Itt történt — immár nem is először — a dugulás, melyet az illetékes szakemberek megpróbáltak elhárítani. A kép hátterében látható hidrológiai állomás antennája mellett két helyen is kibontották az utcát, de mindhiába. Úgy tűnik: a víz alatti buktató alagút dugult el. Ha valóban ez a helyzet, a technikai dilemma akkora, hogy megér egy "gyász­misét".
Szerencsére a patak csobogókkal, vízesésekkel teli, tehát kap némi szellőztetést, és működnek az öntisztítás mechanizmusai. A meder alján máris cafrangokban fityegnek a szennyes-feketés hínárok. Ko­vászna központjában a patakvíz eutrofizációja (szerves anya­gokkal "túltápláltsága") ak­korára nőtt, hogy bűzlik a főtér. Aki pl. a Kheopsz bár vagy a Turist vendéglő teraszán ül, sohasem feledi Ko­vásznát, ha szippant egyet a "gyógylevegőből". En­nek eredetét ne próbáljuk a Pokolsárra fogni! A kovásznai mofettás emanációk nem tartalmaznak záptojás szagú kén-hidrogént, illetve kén-dioxidot. A kovásznai bűz — bocsánattal mondva — helyspecifikus szarszagnak nevezhető. De mielőtt azt mondaná valaki, hogy betegesen apokaliptikus képet festek nemzeti érdekelt­ségű fürdőhelyünkről, kérem, hallgassa meg a következőket.
Épp három évvel ezelőtt a IV. Nemzetközi Környezet­analitikai Konferencián Debre­cen­ben hangzott el egy döbbenetes előadás. Akkoriban még Budapest szennyvizének több mint ötven százaléka tisztítás nélkül (!) ömlött a Dunába. Eközben a főváros és a környező agglomeráció parti szűrésű kutakból veszi az ivóvizét. Az Eötvös Loránd Tudományegye­tem kutatócsoportja azoknak a nem szteroid jellegű fájdalom-, illetve gyulladáscsökkentő szereknek a nyomait kereste a Dunában, melyek csakis az emberi ürülékekkel juthattak a folyóba. Diklofenák, ibuprofen, ketoprofen... Tájainkon is ismerősek ezek a nevek. Nos, anyaországunk gyönyörű fővárosában rettenetesen nagy lehet a fájdalom és annak csillapítása, ugyanis a fent nevezett vegyületekből 62—305 nanogrammnyit találtak a Duna-víz minden literében. Azóta a szennybeömlést megszüntették uniós finanszírozással, de újabb publikációk arra figyelmeztetnek, hogy a klasszikus szennyvízszűrési mód­szerek nem tudják útját állni egyes gyógyszervegyületeknek. Újabban kábítószernyomokat is megfigyelnek.
És eme kitekintés után kapcsoljunk vissza Kovásznára. A Kovászna-patak nem mérhető össze a Dunával. Nem kellene kivárnunk, hogy a szívkórházban adagolt gyógyszerek megjelenjenek főtéri borvizeinkben! De az sem kizárt, hogy már "szívgyógyvizet" iszik az "istenadta nép" a főtéri Elvira-forrásból. Hogy a tisztítószerek (kapilláris tenzióaktív anyagok) és nem utolsósorban az emberi ürülék mekkora szerencsétlenséget okozhat borvízkincsünkben, arról már ne is beszéljünk.