A mai ünnepi rendezvények
Sepsiszentgyörgyön 18 órától ünnepség a Nyugdíjasok Sugás Érdekvédelmi Szövetsége rendezésében a Székely Nemzeti Múzeumban, előadást tart Kádár Gyula történész, közreműködik: Szilágyi Zsolt énekművész, B. Piroska Klára, Darvas László és D. Vásárhelyi Katalin színművész, az Őszirózsa népdalkör.
Kézdiszéken 10 órakor a Tóth Sámuel-emléktábla elhelyezése a kézdivásárhelyi református temetőben, ünnepi beszédet mond Farkas Ferenc, a kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója, 11 órakor a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete kopjafát avat a Nyergestetőn, 12 órakor ünnepi megemlékezés, koszorúzás a Nyergestetőn, 14 órakor koszorúzás az eresztevényi Gábor Áron-emlékműnél, 16 órakor a Bod Péter Tanítóképző Nagy Béla Dokumentációs és Információs Központjában kezdődik a Gábor Áron nyomában című tudományos ülésszak a Babeş—Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi tagozata és a Nők Egyesülete szervezésében.
Baróton 17 órától a Kossuth-domborműnél verses, zenés megemlékezés a Baki zenecsoport előadásában, történelmi áttekintő beszédet mond Egyed István történelem szakos tanár, koszorúzás, felvonulás a Zathureczky-temető irányába a Csala Kürtje baróti fúvószenekar és a Tanulók Klubjának Princess mazsorettcsoportja vezetésével, megemlékezés és koszorúzás a Beke-emléktáblánál, majd a Zathureczky-temetőben, 18 órától fáklyás felvonulás a városközpontban, 19 órától TransylMania-koncert a művelődési házban
Bodvajban 13.50 órakor toborzó a köpeci Hangafa ifjúsági fúvószenekarával, 14 órától ünnepi műsor, köszöntőbeszédek, megemlékezések, fellép: Varga Réka vargyasi unitárius kántor, a nagyajtai Áfonya citeraegyüttes, a magyarhermányi református egyházi kórus, a Hangafa fúvószenekar, Bartha István nagybaconi, Farkas Noémi bölöni, Farkas Boglárka és Keresztes Béla kisbaconi tanuló, a zalaegerszegi Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközépiskola tanulói, a bibarcfalvi Gyöngyvirág Nyugdíjas Egyesület kórusa, imát és áldást mond Fancsal Zsolt magyarhermányi református lelkipásztor.
Zene
* Az Árkosi Kulturális Központban kedden 19 órától rendkívüli hangversenyen lép fel Kósa Ibolya szoprán, zongorán kíséri Simona Patriche. Műsoron: Kálmán Imre: Mindig a régi dal (A cirkuszhercegnő), Brodszky Miklós: Ki az, akihez írtam ezt a dalt?, Lehár Ferenc: Messze a nagy erdő (Cigányszerelem), Lehár Ferenc: Olyan forró ajkamról a csók (Giuditta), Kálmán Imre: Légy az icipici párocskám (Zsuzsi kisasszony), Ábrahám Pál: Tangolita (Bál a Savoyban), Kálmán Imre: Szilvia belépője, Álom, álom, édes álom, Az asszony összetör, Húzzad csak kivilágos virradatig (A csárdáskirálynő). Sepsiszentgyörgyről 18.30 órakor a megyei könyvtár elől autóbusz indul.
* A Magyar operettek gyöngyszemei című gála, amelyen fellép Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté, a Budapesti Operettszínház művészei, valamint Tarján Pál, az ismert tenor, szerdán 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében (jegyek elővételben a Vigadó pénztáránál 20 lejes áron), csütörtökön a sepsiszentgyörgyi kultúrpalota nagytermében (jegyek elővételben a pénztárnál, telefon: 0267 313 210, a városi szervezőirodában, valamint a Templom utcai Dancs-videotékában, előjegyeztetés a 0724 282 735-ös telefonon) látható.
Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház heti programja: Dorde Lebovic Az ezredik éjszaka — mai tündérmese ötéves kortól 105 éves korig a kamarateremben (rendező: Zakariás Zalán) szerdán és pénteken 12 és 19 órától. * Dürrenmatt A fizikusok című groteszk komédiáját a nagyteremben (rendező: Zakariás Zalán) a következő program szerint láthatják: csütörtökön 18 órától Mikó 1.- és Mikó 2.-, valamint Református Kollégium-, szombaton 19 órától Bródy Sándor- és Németh László-, vasárnap 17 órától Katona József- és Madách Imre-bérlet.
* Az M Stúdió vasárnap 19 órától a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében játssza: MDV és Születésnap. Rendező: Szekrényes László és Dávid Péter.
* Az Osonó Színházműhely szerdán 19.30 órától a Mikes Kelemen Főgimnázium dísztermében játssza: Részletek a bolyongás meséiből. Rendező: Fazakas Misi.
* A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház ma 19 órától a nagyteremben játssza Jess Bergeson, Adam Long, Daniel Singer: Shakespeare — opere complete című montázsdarabját (rendező: Lucian Ţion). * Szerdán 11 órától a színház előcsarnokában Loredana Grigoriu: Da, ba da şi Nu, ba nu (rendező: Sergiu Aliuş). * Csütörtökön 19 órától a stúdióteremben Ernesto Caballero: Auto (rendező: Horaţiu Mihaiu).
* A kézdivásárhelyi Vigadóban szombaton 17 (nyugdíjasbérlet) és 20 órától (Székely János-bérlet) a Csíki Játékszín mutatja be Heltai Jenő Naftalin című bohózatát. Előzetes bejelentkezés alapján a bemutató- és ifjúsági bérletesek is megnézhetik az előadást, ezenkívül bérleten kívül is lehet jegyet vásárolni. Rendező: Parászka Miklós.
Kiállítás
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban március 15. alkalmával az 1848—1849-es forradalom és szabadságharc háromszéki hőse, Gábor Áron egyetlen megmaradt, a szabadságharc háromszéki jelképévé vált ágyúcsövét láthatják az érdeklődők az In memoriam Gábor Áron (1814—1849) című kiállításon, amelyre ma és kedden 9 és 16 óra között a belépés ingyenes.
Hitvilág
* A lisznyói református egyházközségben ma egyetemes ökumenikus imahét kezdődik. A héten mindennap 19 órakor kezdődik az istentisztelet. Ma Bod Péter egerpataki református lelkész hirdeti az igét.
* Sepsiszentgyörgyön az Olt utca 8. szám alatt ma 19 órától Imitatio Christi bibliaóra. Bevezetőt Barkó István mond 666 — a Fenevad bélyege címmel.
Múzeumpedagógiai foglalkozás
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban a Diószeghy László-emlékkiállításhoz múzeumpedagógiai foglalkozások kapcsolódnak, amelyeken előzetes bejelentkezést követően lehet részt venni (telefon: 0267 312 442). Ingyenes az interaktív tárlatvezetés: lesz pillangókeresés, memóriajáték, mikroszkópos lepkeszárny-tanulmányozás, tárgyak hozzárendelése pillangónevekhez (időtartam: 30 perc, óvodáskortól hetedik osztályosokig, ajánlott olvasmány: Nyilasi Judit: Wan-Wan és a kacagóvirágok), valamint a múzeumbeli biológiaóra (rovartanóra) a múzeum igazgatóságához benyújtott írásbeli kérés alapján. A kreatív foglalkozáson gyöngylepkét készítenek (45 perc, tárlatvezetéssel együtt 75 perc, 3—6. osztályosoknak ajánlják kézimunka-, illetve technikaóraként). A tanulók a gyöngylepkéket anyák napi ajándékként készíthetik el. Erre a foglalkozásra a belépőjegy 3 lej.
Közlekedés
Ma újrakezdik a 12-es országút Brassó—Csíkszereda szakaszának javítási munkálatait a Kökös—Sepsibükszád szakaszon. Összesen tizenhárom hidat javítanak, négyet Sepsiszentgyörgy, egyet-egyet Gidófalva és Oltszem, hármat Málnásfürdő, kettőt-kettőt Mikóújfalu és Sepsibükszád körzetében. A közlekedési rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy ezen a szakaszon óvatosan vezessenek, és vegyék figyelembe, szigorúan tartsák be az ideiglenesen elhelyezett közlekedési táblák jelzéseit.
Röviden
Irodalmi és beszédművelő önképzőkör. A sepsiszentgyörgyi József Attila Beszédművelő Kör induló második csoportjába folyamatosan várják a 12—19 éves jelentkezőket a jozsefattilairodkor@gmail.com e-mail címen vagy a 0745 957 039-es telefonon. Ezen a héten még az első csoportba is lehet jelentkezni a következő program szerint: irodalmi foglalkozás ma 18 órától, beszédművelő foglalkozás szerdán 18 órától.
Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órától a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjai elvárnak minden kézimunkázni szerető fiatalt és időset. A kör vezetője Gábor Éva. * 19 órától a Huszárik Filmklubban az Aki Kaurismaki finn rendező filmjeit bemutató sorozatban A múlt nélküli ember című 2002-es finn—német—francia filmet vetítik. Utána beszélgetés Tamás Dénes egyetemi tanár vezetésével, házigazda: Lázár-Prezsmer Endre.
Fogadóórák. A fogyasztóvédelmi felügyelőség szerdán 11—14 óráig Kézdivásárhelyen a postaépület 3-as szobájában, csütörtökön 11—14 óráig Baróton a városháza gyűléstermében tart fogadóórát. * Bartók Gabriella, a Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár aligazgatója szerdán 10 órától Márton Árpád parlamenti képviselő baróti irodájában tart fogadóórát. Kérik az érdekelteket, előre jelezzék részvételi szándékukat személyesen az irodában vagy a 0267 377 773-as, 0746 089 140-es (Demeter Zoltán) telefonon.
Vidéki lomtalanítás. Kedden Kőröspatakról és Kálnokról, csütörtökön Árkosról szállítja el díjmentesen a Tega a háztartásokban feleslegessé vált tárgyakat, valamint használt villamos és elektronikus készülékeket. A lomtalanítás során csak tárgyakat szállítanak el, kertészeti hulladékot — fa- és más növénynyesedéket —, valamint építkezési hulladékot nem, erre a célra megfelelő konténert lehet bérelni, elszállításuk a 0267 310 123-as telefonon igényelhető.
Áramszünet. Ma 8—14 óráig Hilibben, Ozsdolán az 1-es, 9—16 óráig Előpatakon a 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os transzformátorállomás körzetében, a Benedek-mezőn és a 4-es km-nél, Málnásfürdőn a szén-dioxid-állomás körzetében, kedden 8—13 óráig Albisban, mától péntekig naponta 9—16 óráig Kommandón szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.