Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóját Baróton hagyományosan két nap ünneplik. Tegnap a főtéren a Kossuth-domborműnél, a Beke-emléktáblánál és a város régi temetőjében, a Zathureczky temetőben emlékeztek a város lakói.
A megemlékezés első állomásán, a Kossuth-emléktáblánál a fiatal katolikusokat tömörítő BAKI-csoport adott elő zenés-verses produkciót, majd Egyed István történelem szakos tanár szólt a Pilvax forradalmi ifjúságáról, az első felelős kormány minisztereiről és a szabadságharcról. Mint mondotta, akkor olyan hősök születtek, kiknek példája ma is követhető, mi több, Kossuthokra, Széchenyikre, Batthyányokra és a székely Gábor Áronokra ma is szükség van.
A tejfeldolgozó falán elhelyezett emléktáblánál a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, Demeter László elevenítette fel id. Beke József nemzetőr őrnagy, ifj. Beke József honvédezredes és Beke Gyula honvéd őrnagy személyét: bár a császárra felesküdött katonák voltak, a haza első szavára a nemzetvédő sereghez csatlakoztak, annak leverése után pedig vállalták a megtorlásokat is.
A régi temetőben a Simonfy Sámuel Alapítvány nevében Miklósi József szólalt fel. Március 15-ét nemzetünk egyik mérföldkövének nevezte, majd azokra emlékezett, akik a hazáért és a szabadságért életüket áldozták, s ma jeltelen sírban fekszenek. Elődeink áldozatvállalása nem volt hiábavaló, nekik köszönhetően lett jobb a világ — hangsúlyozta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.