Állítólag — saját reklámlapjuk szerint, melyből egy példányt az én postaládámba is bepréseltek — március 4-én a Sugás Áruházban megnyitotta kapuját az áruját olcsón kínáló Altex.
Hasonló porveréssel naponta találkozik az ember, már ami a portékák árát illeti, és ilyenkor rendszerint egyenesen a kukába dobja a reklámlapot, rá sem néz. A jóérzésű ember rögtön arra gondol, hogy ebből a kidobott, kukába kerülő pénzből hány szegény sorsú gyermeknek lehetne szebbé tenni a mindennapjait.
A reklámlap hátlapján címként ez olvasható: Str. Grof Mikro Imre Nr. 6.
Tisztelt altexes urak, így leírni Háromszék jeles szülöttének nevét minősíthetetlen közömbösség, gúnyolódás az itt élő székelyekkel szemben, akiknek önök szeretnék eladni a portékájukat. Az is lehet, hogy nem tudták kiolvasni pontosan a nevet. Csupán megjegyezni szeretném, hogy gróf Mikó Imre makró és nem mikró dolgokat végzett, különösen Sepsiszentgyörgy életében. Nevével gúnyolódni városunk jóérzésű lakóinak sértő, önöknek pedig szégyen! Azt pedig ígérem az Altexnek, hogy a fejemet is elfordítom, ha a nevüket látom az áruházban, portékájukra rá sem nézek.
BALÁZS ANTAL, Sepsiszentgyörgy
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.