Három nap múlva igazoltat a rendőr. Tilosban parkoltam, joggal kérte irataimat. Odaadtam. És a személyi? Én nyugodtan: cserélni... náluk. Ez engem egyáltalán nem érdekel, tehát nincs — mondja, és már írja is a büntető jegyzőkönyvet. A pénzbírság mellett, amit a szabálytalan parkolásért kapott, írásbeli figyelmeztetésben részesítem a személyi igazolvány hiánya miatt, és csak azért nem büntetem meg, mert úriember vagyok — így a rendőr.
Visszamegyek a lakosság-nyilvántartóhoz, mesélem az ablaknál ülő fiatalembernek, mi történt velem, mégis, nem kellene-e adniuk valami ideiglenes igazolványt, mert a három hét leteltéig még sok van hátra. Erre a háttérből kirobban az intézmény vezetője, Tok László úr, és rám mordul: mi van, mit akar? Újból elmagyarázom. "Hát maga az első, aki ilyen hülyeséggel idejön, nem kap semmit, csak a személyit, amikor lejár a három hét, mit adjak én magának? Biztos, pofázott a rendőrnek, és miért állt meg az átjárón?" Ettől a hangnemtől alig bírtam megszólalni.
— Uram, én a személyim ügyében jöttem.
— Ha-ha, megállni az átjárón?!
— Uram, ez nem fontos, én a személyim miatt jöttem.
— Nem kap semmit, hát én ilyet még nem láttam!
Elindultam a kijárat felé, mert hiábavalónak láttam a vitát folytatni, de még hallottam "...ha-ha-ha, megáll az átjárón, és idejön cirkuszolni, ha-ha..."
Mit fűzhetnék a történtekhez? Igen, ilyen emberek állnak közintézmények élén, akik az elemi viselkedési szabályokat sem képesek megtanulni, megaláznak, kicsúfolnak, és milyen jogon? Elkeserítő, felháborító — minősíthetetlen.
M. J., Sepsiszentgyörgy