Tisztelt Damó Gyula tanító úr Kisborosnyón, szeretném emlékeztetni a híres komikus, Hofi Géza egy érdekes kijelentésére: az úri szabó nagyapjára hivatkozva mondta, hogy "az a gomblyuk, amelyik 3—4 cm-nél nagyobb, az már zseb". És én itt mindjárt hozzátenném, hogy ahol tíz-tizenöt élő fa van egy tömbben, az már erdő.
A Háromszék január 15—21-i műsormellékletének első oldalán közölt fényképen (Albert Levente felvétele) a kisborosnyói Emlékparkban nem kevesebb, mint tizenhat kopjafát számoltam meg, de több is lehet. Ebből az a tanulság, hogy legalább ennyi cserefát áldoztak fel a kopjafa készítői, illetve állítói, vagyis egy kisebb erdőt.
Olvasom továbbá, hogy ez az akció nem állt meg, és egyre többen készülődnek a jövőben is kopjafa állítására.
Talán ideje lenne ráébredni, hogy emlékművet kőből vagy éppen cementből is lehet készíteni, és minél egyszerűbb, annál értékesebb.
Kedves tanító úr, érdemes lenne erre biztatni a jövőbeli megemlékezőket, mielőtt még egy újabb kis erdőt áldoznának fel kopjafának.
Tisztelettel: GÚZS SÁNDOR, Sepsiszentgyörgy
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.