Kukoricaest — az évről évre megismételt, népszerű szokás gyökereit már a bölöni unitárius egyházközséghez tartozók sem ismerik.
Nem is nagyon kutatják a hagyomány múltját, annak örvendenek, hogy együtt ülhetnek asztalhoz, s egymás társaságában tölthetik az időt. A közösségi házban terített asztalok mellett az igemagyarázatot ifj. Kozma Albert tiszteletes tartotta. A halat és kenyeret osztó Krisztus példájával bizonyította: ahol hit és egyetértés van, ott a kevés is elég. A mához szólva arra kérte a jelenlevőket, a hétköznapok sietsége közben is szakítsanak időt egymásra. Eddig nem volt szokás, de ettől az évtől a község református lelkésze is részese az eseménynek. Bartha Attila alig két hónapja szolgálja a kis református közösséget, de mint mondta, "a bölöniesedés első jeleit" már észlelte magán. Rövid beszédében az együtt örvendezés, a közösségi érzés megtapasztalásáról beszélt. A gyermekek verssel, dallal, mesével mutatkoztak be, az est a hamulúggal hántott kukoricából készült, levesnek és desszertnek is egyaránt finom csemege és kürtőskalács elfogyasztásával zárult. (Hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.