Magánszemélyek március 17-től, jogi személyek, közintézmények, egyéni vagy családi vállalkozások 21-étől jelentkezhetnek az országos gépkocsipark megújítását elősegítő programra, de idén szigorítottak a feltételeken: csak az adóikat határidőre befizető igénylők kaphatnak támogatást, azaz értékjegyet.
.jpg)
Roncsautó-maradványok Sepsiszentgyörgyön
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter bejelentése szerint idén 228 millió lejt különítettek el erre a célra, ami hozzávetőleg 60 000 régi, környezetszennyező gépjármű lecserélésére elég. Az értékjegyek ára idén változatlanul 3800 lej, és új autó vásárlásakor legtöbb hármat lehet felhasználni. Borbély elmondta: 2010-ben összesen 189 323 öreg autót sikerült kivonni a forgalomból, és az értékjegyek segítségével 62 550 újat vásároltak, ebből 25 263 hazai gyártmányút. A Környezetvédelmi Alap csütörtökön nyolcezer értékjegyet juttatott el a régi autókat begyűjtő cégekhez, amelyek jegyzékét honlapján (www.afm.ro) is közzétette.
Megyénkben egyelőre csak a kovásznai Viss Kft. fogadhat el kéréseket, a következő hetekben azonban várhatóan bővül a kör, a tavaly igen élénk forgalmat lebonyolító sepsiszentgyörgyi Ariadne Kft. vezetője, Pozna Dávid szerint formahibák, illetve a nem elég egyértelműen megfogalmazott kritériumok miatt zárták ki az érdekelt cégek igen nagy hányadát, azóta azonban a minisztériumban is rájöttek a tévedésre, és pontosítottak az eljáráson. A nyomás nagy, naponta húsz-huszonöt személy érdeklődik a program iránt — egyelőre tanácsadással, az iratcsomó összeállításában nyújtott segítséggel próbálják kiszolgálni az ügyfeleket. Háromszéken tavaly négy cég vett részt a roncskocsik beváltásában, de más megyében működő vállalkozásokhoz is lehet fordulni értékjegyért.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.