Rangos pályázat lebonyolítójává lépett elő a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (Asimcov). A POS DRU elnevezésű humánerőforrás-fejlesztési pályázat kis- és középvállalati menedzserek és középvezetők továbbképzését célozza.
A főpályázó a Resources Developments&Ideas bukaresti cég, az öt romániai eurorégió közül pedig a hat erdélyi megyét tömörítő központi fejlesztési régió képviseletében az Asimcov biztosítja a területi partnerséget.
A 2014-ig tartó programban négy képzési modulra lehet jelentkezni a következők közül: projektmenedzsment, minőségmenedzsment, pénzügyi menedzsment, szervezeti menedzsment, vállalkozói képzés, esélyegyenlőség, fenntartható fejlesztés, kommunikáció, turisztikai menedzsment. Az összesen 250 szakember továbbképzését célzó projekt első körében 25 menedzser bevonását célozzák — mondta el Vajda Lajos, az Asimcov ügyvezető igazgatója. A válogatásban igyekeznek érdekeltté tenni a megyei szakmai egyesületeket, illetve figyelembe venni a sajátos szakmai szempontokat. A képzés ingyenes, egy modul időtartama negyven óra.
,,Ez a partnerség egyértelműen a szövetség szakmai elismerése — jelentette ki Vajda (képünkön jobbra Bagoly Miklós elnök társaságában) —, hiszen olyan elit társaságba kerültünk, mint a további területi partnerségeket biztosító Temes és Ialomiţa megyei kereskedelmi kamara, a kolozsvári Junior Chamber International és a Hum Consulting, illetve a német Pannenbacker Consulting és a brit Negotiate. Az üzleti környezet feltérképezése, a megfelelő vállalatvezetési megoldások megtalálása folyamatos képzést igényel, és egyértelmű megtérülést ígér."
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.