Az új tanügyi törvény február 11-én lépett hatályba, és ezt követően hat hónap áll az érdekeltek, érintettek és illetékesek rendelkezésére, hogy megalkossák és jóváhagyják az új egyetemi chartákat.
A chartának nemzetiségpolitikailag nem akármilyen a jelentősége, ugyanis ez írhatja elő, hogy felsőoktatásunk ügye kimozdulhat-e arról a holtpontról, melyen két évtizede vesztegel. Az új charták ugyanis előirányozhatják az önállósodás új szervezeti kereteit, segítségükkel saját tagozat hozható létre a kolozsvári Babeş—Bolyai vagy a marosvásárhelyi orvostudományi egyetemen. Mint ismeretes, e törekvések ez idáig falakba ütköztek, a leplezetlen erőszaktól a legkörmönfontabb módszerekig mindent kipróbáltak ellenzőik, hogy megtorpedózzák, kisiklassák és meghiúsítsák.
A törvény akkor ér valamit, ha betűje nem marad írott malaszt. Egy hónapnál több múlt el a jogszabály hatálybalépésétől, és eddig semmi nem mozdult. Kincses Előd, az ismert jogász és közéleti személyiség tette szóvá a sajtóban, hogy sürget az idő, és fel is vázolta, mit kellene tenni. Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület minapi konferenciája zárónyilatkozatában, melyet március 13-án tett közzé, kéri külön tagozati keretek megteremtését a helyi orvostudományi egyetemen, mivel az eddigi gyakorlat a magyar oktatás sorvadásához vezetett. Rossz előjel, hogy a konferencián az egyetem magyar vezetői nem vettek részt, jobb hír viszont, hogy a magyarországi szakemberek ott voltak, köztük Vizi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke, és hogy a négy anyaországi orvosképző felsőoktatási intézmény mindenike felajánlotta, a hiányzó szakembereket időlegesen pótolná, ha a tagozat beindulna. Ezt a törvény is lehetővé teszi. Mint ismeretes, ma ott a tanári kar mindössze harmada magyar, és fontos diszciplínákat nem lenne, aki magyarul oktasson.
Marosvásárhelyen tehát már van némi mozgás, Kolozsváron erről nem tud a fáma.
A törvény által előírt hat hónap augusztus 11-én jár le. A tanügyi és parlamenti vakáció a nyár elején kezdődik, hátralenne tehát még néhány aktív hónap.
Az idő valóban sürget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.