Hányta-vetette magát Traian Băsescu, amikor először nyilatkozott a Líbia-, illetve Kadhafi-ellenes koalíció színre lépéséről, vonakodott, ekelt-mekelt, a légierő felkészületlenségét, a NATO-felhatalmazás hiányát emlegette.
Már-már hitelesnek tűnt, de aki figyelemmel kísérte a román állam fejének legutóbbi szereplését nemzetközi fórumokon, látta, Băsescunak az a nagy baja, hogy a Líbia gyilkos vezetője elleni hadjáratot az a Nicolas Sarkozy francia elnök hirdette meg, akivel a román elnöknek közel egy éve meglehetősen feszült a kapcsolata. A fő gall kakas rá-rárivallt a frankofon kistestvérre, s mert Traian Băsescu nem szeret adós maradni, gondolta, innen, Bukarestből borsot tör a választási kampánya előtt egy évvel hadba lépő francia elnök orra alá, s nem indul Tripoli ellen. Az is lehet, valahonnan a lelke mélyéről felszínre került a pályája elején belesulykolt cseausiszta külpolitikai doktrína is, miszerint a szuverén államhatárokon belül minden eszement vezető azt tehet népével, amit akar. De közben változott a világ, a nemzetek közössége a volt Jugoszláviában, Irakban és Afganisztánban is katonai erővel lépett fel az emberi jogsértések ellen, következésképp most sem nézhette tétlenül, hogy egy hatalomba beleőrült ezredes saját népét irtogatja.
Ha Traian Băsescu meggyőződéses pacifista lenne, s ha a bármi-áron-béke jegyében tiltakozna a kiszámíthatatlan kimenetelű háború ellen, szót sem emelhetnénk. De tudjuk, láttuk, dalolva küldte és küldi a román katonákat az afganisztáni hadszíntérre, az Irak-ellenes támadások idején sem habozott, mi több, szabályosan kikelt a képéből, amikor a Tăriceanu-kormány azt javasolta, vonuljon ki a román katonaság az arab országból. Most meg úgy tett, mintha Romániának mérlegelési lehetősége lenne, NATO- és európai uniós tagként nem lenne kötelessége kiállni szövetségesei mellett.
Hogy ne legyen kétséges, ki az úr a világcsárdában, közölték vele: be kell állni a sorba, támogatni kell a koalíciós erőket a Kadhafi elleni harcban. És Băsescunak fejet kellett hajtania a felsőbb akarat előtt. Ha nincs légiereje, amivel a szövetségesek mellé álljon, hadihajót küld a Földközi-tengerre, és részt vesz a Líbia elleni fegyverembargó felügyeletében. És indul is a csatába 207 katona meg két magas rangú tengerésztiszt a Ferdinánd nevű fregatton.
Mert a szövetség, az szövetség.