Könyves tisztelgés a nemzet festője emlékére

2011. március 26., szombat, Közélet

A szerzők dedikálnak

Barabás Miklós életműve nagyjából ismert, de a szülőföldhöz, Erdélyhez kötődő adatok tekintetében életrajza máig hiányos – hangsúlyozta Jánó Mihály művészettörténész az Eszmény és hasonlatosság című, általa szerkesztett, többszerzős tanulmánykötet csütörtöki bemutatóján a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

A Tanulmányok és adatközlések Barabás Miklós születésének 200. évfordulójára alcímet viselő könyv tavaly jelent meg a Pallas-Akadémia Kiadó és a Székely Nemzeti Múzeum közös gondozásában.
A nemzet festője már 16–17 évesen mindent tudott a rajzról – állapította meg Jánó Mihály a Barabás-leszármazott, Szegedy-Ma­szák Zsu­zsan­na művészettörténész magángyűjteményéből származó, 1826–27-ben keletkezett vázlatkönyvet ismertetve. E korai munkáiban Barabás Miklós eszményítés nélkül ábrázol családtagokat, tanulótársakat, tanárokat, előkelőségeket. Szinte életrajzi adalékként is felfogható, amit a nagyenyedi Beth­len-kollégium igazgatói irodájában található Quodlibet kompozíció "tartalmaz", hisz a medalionokba foglalt portrék nagyságából, a festő önarcképéhez viszonyított helyzetéből kiderül, mely tanárait tisztelte leginkább (Köteles Sámuel, Szász Károly), kik voltak példaképei, akiknek portréit a Kisfaludy- és Fazakas Mihály-művek illusztrációi mellé úgy helyezte el, ahogy tetszik (quodlibet) – tudhatjuk meg Jánó Mihály tanulmányából. Barabás Mik­lósnak a sáromberki Teleki-kastélyban tett látogatásáról, az ott készült női portré születésének legendás varázserejéről (miszerint az ábrázolt Vay Lajosné Teleki Erzsébet a kép készítése alatt épült fel halálos betegségéből) Orbán János művészettörténész értekezik, Csáki Árpád történész és Jánó Mihály a neves dálnoki református papról, Ferenczy Jánosról ír tanulmányt, aki 1200 kötetes könyvtárát adományozta a Székely Mikó Kollégiumnak, és személyes kapcsolatban állt Barabás Miklóssal. Csáki másik tanulmányában a festő műszaki pontossággal elkészített gőzgéprajzát ismerteti. Murádin Jenő, Barabás Henriette, a festő lánya kolozsvári munkásságát tanulmányozta, Egyed Péter filozófiai megközelítésben kutatja azokat a látványalakító elemeket, amelyek Barabás Miklós művészetét meg­határozták. Haszmann Pál Barabás Miklós 1884-es litografált önarcképe keletkezésének körülményeit tanulmányozza, a könyv bemutatóján ellenben a művész emlékéhez fűződő történet kapcsán – a kézdimárkosfalvi Barabás László mesterember dugattyúkból öntött szobrot a falu nagy szülöttéről, a nemzet festőjéről, amit soha nem állítottak ki, és jelenleg a csernátoni múzeumban őrzik – az egykori székely ezermesterek keze alól kikerülő értékekre, a ránk hagyott örökségre hívta fel a figyelmet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2011-03-26: Közélet - Mózes László:

Külföldi hírek

Védeni a kisebbségi nyelvi jogokat
A kisebbségi nyelvi jogok nemzetközi védelmének szükségességét hangsúlyozta Gál Kinga (Fidesz) néppárti európai parlamenti képviselő egy nemzetközi konferencián Budapesten. Gál Kinga a nyelvi jogok védelméről szólva ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy nehézséget okoz a kisebbségek definiálása: mivel sajátos a helyzetük, nem könnyű megteremteni az uniós védelmüket. A képviselő kiemelte: a kisebbségi nyelvek védelmének uniós jogalapját a Lisszaboni Szerződés preambuluma és az alapjogi charta adja, a konkrét problémáknál viszont általában úgy reagál az EU, hogy a megoldás a tagállamok feladata, nem tartozik uniós hatáskörbe. Ez azért van így, mert a tagállamok nem érdekeltek abban, hogy közösségi hatáskörbe adják át ezt a kérdést – tette hozzá.
2011-03-26: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Új szelek fújnak

Budapesti vendégeket fogadott a sepsiszentgyörgyi unitárius gyülekezet, akik a magyar főváros unitárius egyházközségének történetéről szóló kiadványt hozták el városunkba.