A nemzeti konzultáció sikerének köszönhetően az új alkotmány a nemzet alkotmánya és kivételesen erős alaptörvény lesz – mondta tegnap a parlamentben napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor. A Jelentés a nemzeti konzultációról című beszédben a kormányfő hangsúlyozta: az alkotmányozással kapcsolatos nemzeti konzultáció eredményeiből kiderült, hogy "a magyarok felelősséget éreznek a jövő iránt, bele akarnak szólni annak alakításába, erősek és elszántak a tekintetben, hogy saját kezükbe vegyék a sorsukat, mindezen felül pedig egységesek abban, hogy milyen Magyarországon akarnak élni, milyen jövőt akarnak építeni, és azt milyen közös értékek alapján képzelik el".
Orbán Viktor szerint ugyanaz a cél lebeg az emberek többsége előtt: "azt akarjuk, hogy Magyarország végre az a hely legyen, ahol a magyar emberek az elsők, ahol mindenki biztonságban érezheti magát, ahol mindenkinek lehetősége van boldogulni és sikeressé válni". Hozzátette: nincs más hátra, mint az Országgyűlésben véghezvinni, amit az emberek akarnak, "belefoglalni az alkotmányba, ami nincs még benne, de az emberek elsöprő egyetértéssel javasolták, hogy bele kell foglalni; és mindazt, ami benne van a tervezetben, de az emberek nagy többsége nem akarja az alkotmányban látni, ki kell venni belőle".
A válaszadók 91 százaléka ért egyet abban, hogy a megújuló Magyarországon az alapvető kötelességeink ugyanolyan fontosak, mint az alapvető jogaink, tehát azokat is deklarálni kell az alaptörvényben – ismertette Orbán Viktor. Hozzátette, emellett szintén több mint kilencvenszázalékos egyetértés van arról, hogy a legfőbb közös értékeink számára, mint a család, a rend, az otthon, a munka és az egészség, kiemelt alkotmányos védelmet kell biztosítani.
A magyar emberek ugyanakkor "minden eddiginél határozottabban megüzenték, hogy a magyar termőföld és víz nem eladó, sem most, sem később" – mondta. Kiemelte: jóformán nincs, aki ne értene egyet azzal, hogy szükség van a nemzeti vagyon, azon belül a termőföld és a vízkészlet alkotmányos védelmére.
A magyarok rendet akarnak az élet minden területén, a törvénynek a törvénytisztelőket kell védenie, és a bűnözőkkel szemben sokkal szigorúbban kell fellépni. A válaszadók 94 százaléka akarja azt, hogy a bíróságok szabjanak ki indokolt esetben életfogytig tartó szabadságvesztést.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a válaszokból az is kiderül, hogy az emberek azt szeretnék, ha "nem lehetne a közpénzekkel trükközni és offshore cégeken keresztül eltüntetni, ahogy az az előző korszakban gyakorlattá vált". Emellett a válaszadók döntő többsége ragaszkodik a nemzet határon kívüli részeihez, és a velük való összetartozást bele kell foglalni az alkotmányba.
A kormányfő szerint elárulják szavazóikat azok az ellenzéki pártok, amelyek tudatosan és előre elhatározottan kivonják magukat az alkotmányozásból. "Sajnálatos, de vannak, akiknek tíz hónap sem volt elég, hogy elfogadják a magyar választók akaratát, továbbra is makacsul ellenszegülnek a változásnak, a megújulásnak" – mondta. Hozzátette: mivel az ellenzéki pártok nem hajlandóak megjeleníteni azokat az értékeket, amelyek képviseletére felhatalmazást kaptak, a kormánypártoknak különleges felelősségük van abban, hogy minden magyar ember érdekét szem előtt tartsák, azokét is, akik választott képviselőik révén nem tudják érvényesíteni azt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.