Ma este a kultúra és a szórakoztatás ismert és kevésbé ismert előadói lépnek a színház színpadára, hogy alkalmat nyújtsanak a minél szélesebb segítségnyújtásra.
Gyurka Csaba, a szűkebb pátriánkban egyszerűen Jemsynek ismert örökmozgó ember segítségre szorul, az egyes típusú (gyermekkori) cukorbetegség szövődménye miatt ugyanis immár heti háromszori dialízisre kényszerül, a veseátültetés elkerülhetetlen. A Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesülete által szervezett jótékonysági esten Dancs Annamari ismert slágerekkel, operett- és muzicalrészletekkel lép színpadra, Debreczi Kálmán színművész az est házigazdája, de vidám jelenetekkel is jelentkezik, a Mácsafej zenekar az énekelt versek hangulatába kalauzol el, Ráduly Botond (Manó), az Erdély hangja, 2010 győztese különleges énekhangját csillogtatja meg, Sandrini bűvészmester és segédje, valamint Leo és Szili a meghökkentő látványok és produkciók világát idézi. (fer-)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.