550 éves Sepsiszentgyörgy
Az ünnepségsorozat nyitórendezvénye ma 19 órakor kezdődik a Szabadság téren, a Magma kiállítótér előtt felállított színpadon: a Sepsi Kamarazenekar előadásában felcsendül Kókai Rezső Verbunkos című darabja (karmester: Makkai Zoltán),
Antal Árpád András polgármester nyitóbeszéde után sorra következnek a műsorszámok: Tompa Róbert Krisztián motoros bemutatója, a Cimborák Bábtagozat Vásári bábjátéka, Vass Hunor László és tanítványai harcművészeti bemutatója, Simina Gheorghincă szónoklata (Debate Club, Sepsiszentgyörgy), a Százlábú együttes felcsíki táncokat mutat be, Bálint József a Santa Luciát énekli, az Andrei Mureşanu Színház művészei, Duţă Guruianu és Sebastian Marina humoros Caragiale-jeleneteket adnak elő, Ütő Gusztáv képzőművész performansza, a Sepsi BC érembemutatója és autogramosztás, Dancs Annamari operettáriákat és musicalrészleteket énekel, Kelemen István és Gáspár Csaba előadja az Impró-Víziók 2. című alkotást, az M Stúdió bemutatja a Tűztáncot, kíséri a Snaps Vocal Band, a Rockquiem (rockmise) Kyrie, Sanctus, Benedictus és Agnus Dei tételeit adja elő.
Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház William Shakespeare A velencei kalmár című előadását (rendező: Bocsárdi László) a nagyterem színpadán csütörtökön 18 órától a művészeti diákbérleteseknek mutatja be.
* A Kézdivásárhelyi Városi Színház ma 19 órától Itt a mohácsi vész? című szilveszteri kabaréját adja elő. Rendező: Fülöp Zoltán. A jegy ára 10 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 5 lej.
Bábszínház
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház az Ilók és Mihók című magyar népmese alapján készült bábelőadását ma 11 órától játssza a stúdióteremben. Rendező: Nagy- Kopeczky Kálmán.
Tánc
* Sepsiszentgyörgyön a színház nagytermében ma 17 órától a Székely Mikó Kollégium néptáncegyüttese bemutatja az Este a fonóban című zenés-táncos műsorát.
* A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes csütörtökön 18 és 20 órától a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében bemutatót tart Száz évig című új előadásával, amely Fodor Sándor Netti emlékére készült. Fellép a Heveder zenekar, énekel Erőss Judit. Rendező-koreográfus: Könczei Árpád.
Könyvbemutató
Az illyefalvi kultúrházban ma 19 órakor bemutatják Kádár Gyula Székelyföld határán című kötetét. A könyv kedvezményesen (35 lejért) megvásárolható a helyszínen, a szerző dedikál.
Európai beszélgetőestek
Sepsiszentgyörgyön a Diakónia Keresztyén Alapítvány – Írisz Házban csütörtökön 19 órától Új távlatok az Európai Unió fogyatékosügyi politikájában címmel dr. Kósa Ádám és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő beszélget. Házigazda: Makkai Péter János lelkipásztor.
Kékfény
Csempészett cigaretta. A baróti rendőrök felfedezték, hogy egy Brassó megyében bejegyzett gépkocsiban B. Ioan ágostonfalvi lakos zárjegy nélküli cigarettát szállít. Amikor a kocsit átvizsgálták, 10 003 szál cigarettát találtak. A vámhivatal becslése szerint az államot ért kár (jövedéki adó és vámilleték) 5008 lej körüli. A cigarettát elkobozták, a gépkocsit lefoglalták, amíg a kárt meg nem térítik. Kivizsgálás indult adócsalás vádjával. Az ügy bűncselekménynek számít, mivel tízezer szálnál több cigarettát találtak.
Röviden
Táncház. Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban ma 20 órától táncház. Zenél a Heveder zenekar és a Folker együttes. Gyimesi táncokat és népdalokat tanít a házigazda-táncoktató: Vaszi Levente és Csákány Helga Katalin.
Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órától a Hobbi Cserebereklubba várnak minden szenvedélyes gyűjtőt. * 19 órától a Holló Ernő Sajtóklub meghívottja Bedő Zoltán vállalkozó, közíró, a Székely Hírmondó munkatársa. Téma: Tiszta lelkiismeret vagy érvényesülés. Választani kell, mert együtt nem megy? Útja a publicisztikáig. Közreműködik Darvas László színművész. Házigazda: Matekovics János.
Kézműves-foglalkozás. Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban a Guzsalyas Alapítvány szervezésében ma 17.30 órától nemeztanfolyam iskolásoknak, felnőtteknek.
Találkozó. Az Asimcov kézdivásárhelyi székházában ma 18 órától a Kovászna Megyei Agrárkamara munkatársa a mezőgazdasági uniós pénzforrások lehívásáról tart tájékoztatást. Bővebb felvilágosítás a 0267 365 060-as és 0745 912 445-ös telefonon.
Nyitott kapuk. Csütörtökön két intézmény is kitárja kapuit az érdeklődők előtt: a 74 éves sepsiszentgyörgyi tűzoltó-alakulat 10–13 óráig várja az érdeklőket az Olt utca 31–33. szám alatti székhelyén, ahol sajátos akciókat, egy üzemanyagtartály oltását és egy 15 méteres tűzoltólétra megmászását mutatják be. A Román Csendőrség Napját (április 3.) ünneplő alakulat 10–12 óráig a Cezar Bolliac utca 5. szám alatti csendőrlaktanya udvarán mutatja be felszereltségét, látogatható az edzőterem és a fedett lőtér is.
Autóbusz szoboravatásra. A kolozsvári felújított Mátyás-szobor avatóünnepségére szombaton Kézdivásárhelyről autóbuszt indítanak. Indulás 7 órakor a Sinkovits-stadion elől. Útiköltség 50 lej. Jelentkezni ma estig Biró Leventénél a 0745 166 414-es és Péter Jánosnál a 0722 374 151-es telefonon.
Jogi szolgálat. Balogh Klára jogtanácsos szerkesztőségünkben (a kultúrpalotától jobbra) ma 13―15 óráig várja a jogi tanácsot igénylőket. A szolgáltatás ingyenes.
Áramszünet. Ma 9–11 óráig Árkoson és Sugásfürdőn szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.