Élni csak közösségben érdemes, de szenvedni csak egyedül tud az ember – emlékeztetett II. Rákóczi Ferenc életére, hazájához fűződő hűségére Szabó Lajos plébános kanonok szombaton a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában tartott vetélkedő megnyitóján. A 14. Kovács Sándor Cserkészcsapat által Erdély szabadságharcos fejedelme (1704–1711) születésének 335. évfordulója (március 27.) alkalmából szervezett versenyen megyeközponti, kovásznai és kézdivásárhelyi diákok vettek részt.
Bevezető előadásában Szabó Lajos II. Rákóczi Ferenc hitéről beszélt, aki számára a közösségi érdek mindig fontosabb volt az egyéninél, és a hazájáért, a szabadságért vívott harcban mindvégig Isten gondviselő segítségében bízott. A nagy fejedelemtől megtanulhatjuk a hűséget, szolgálatot, hazaszeretetet, de még a csend meditációra tanító erejét is, miként azt tette Rákóczi is a rodostói száműzetésben – mondta az atya. A szervezők minden versenyzőt nyertesnek ítéltek, könyvjutalommal ajándékozták meg a diákokat, záróakkordként pedig megkoszorúzták a fejedelem szobrát a felújítás alatt álló Szent József-templom mellett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.