Ebből a ,,nemzeti" hagyományból, valamint soha véget nem érő válságunk pénzszűkéből táplálkozik a ,,csípjünk le egy keveset innen-onnan, mert aki a kicsit nem becsüli, a sokat sem érdemli" államrezon egyik említésre érdemes intézkedése.
Ismert, hogy a még friss nemzeti lelkiismeret 1990-ben (majd később is) törvénnyel, kormányrendelettel igyekezett havi járandósággal és más kedvezményekkel kárpótolni azokat, akik megszenvedték a kommunista diktatúrát. Ma már számunk és az általunk igénybe vett kárpótlás Románia büdzséjét nem befolyásolja, hiszen a társadalomnak ez a vékony rétege kihalóban. A kedvezmények egyike a helyi, megyei, illetve országos közlekedési eszközökön való ingyenes utazás. Jár ez a kedvezmény mindazoknak, akik az 1990/118-as törvényerejű rendelet, az 1999/189-es kormányrendelet, valamint a 214-es sürgősségi kormányrendelet kedvezményezettjei. Ter­mé­szetesen ezt a jogosultságot igazolnunk kell akkor, amikor először igénybe vesszük. Ez eddig így is történt. A helyi autóbuszokon az ellenőrök már jóformán személyesen is ismertek minket, nem is kérték igazolványainkat. Minden év elején a hivatal új igazolványt adott, ezt minden negyedév előtt lepecsételtettük. Mindenki elégedett volt.
Most, a nagy takarékossági lázban a megyei nyugdíjhivatal központi utasításra elrendelte, minden hónap végén jelenjünk meg a cég ügyintézőjénél a nyugdíjazási határozat, a személyazonossági igazolvány és az esedékes nyugdíjszelvényünk másolatával, mivel e bizalomvesztő országban havonta kell igazolnunk, hogy még élünk és utazunk. Ezek az iratok meggyűlnek a hivatalban, majd az egész fölösleges paksaméta átkerül egyre fentebbi intézmények szekrényeibe. Ha az illetékesektől megkérdezzük: ugyan biza mire jó ez a fölösleges bürokrácia, elmondják. Nekem a kedves tisztviselőnő le is másolta, és a volt politikai foglyok irodájában meg is tekinthető az átirat. Képzeljék el az indoklást! Azonkívül, hogy illetéktelenek használják (??), az a másik magyarázat, hogy télen mi, öregek kevesebbet utazunk, mint nyáron, következésképp akkor kevesebbe kell kerülnünk jótékony államunknak (!!). Ennek pedig meg kell jelennie a vállalat számára megtérített utazási költségek össze­gében.
(Szinte hallom, amint valahol, odafent valaki felveti a nagy kérdést: ugyan mikor hal már ki ez a kivételezett nemzedék?!)
Tehát kedves bajtársaim, járuljunk szépen havonta a hivatal kedves hivatalnok asszonya elé a három irat másolatával, mert jobb esetben csak leszállítanak, rosszabb esetben meg is büntetnek az ingyen utazásért.