Idén első alkalommal Bölönben gyűltek össze dolgaikat megtárgyalni az erdővidéki polgármesterek. Számba vették, hol a legsürgősebb az útjavítás, milyen tennivalók lennének hídjaiknál, miként haladnak pályázataik.
Elhangzott, egy hónap alatt jóval több pályamunka érkezett a megyei tanács által meghirdetett kultúrotthon-felújítási pályázatra, mint számítottak, ezért még akkor is sietni kell a dokumentáció összeállításával, ha a megye további 200 000–300 000 lejjel megtoldja az alapot.
Ez alkalommal is elmarasztalták Barót polgármesterét, Nagy Istvánt, amiért nem vesz részt a megyei tanács által elindított programokban. Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy fogalmazott, biztos abban, hogy a következő helyhatósági választásokon Baróton az RMDSZ jelöltje nyer, de sajnálja, hogy a város az elmúlt három évben kihagyott néhány vissza nem térő alkalmat a fejlesztésre.
Tamás Sándor megígérte, egy hónap alatt minden, megyei úton található lyukat betömnek, a munka a hónap első napjaiban kezdődhet, amennyiben a versenytárgyaláson részt vevő cégek nem fellebbeznek. Javaslatokat kért a polgármesterektől, hogy a régióban melyik út 1,5–2 kilométeres szakaszát javítsák meg teljesen. Nagybacon elöljárója, Bardocz Csaba szerint a legforgalmasabbra, a 122-es megyei út hatodi részére férne rá leginkább a megújulás, Bölön alpolgármestere, Rudolf Béla a Bölön és Hidvég közötti szakaszt említette, ahol jószerével csak egy sávon lehet haladni, Bardoc polgármestere, Balázsi Dénes pedig a Barót–Köpec szakasz folyamatosan romló állapotára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, az évekkel ezelőtt koptatóréteg nélkül hagyott út károsodott, most kellene cselekedni, amíg van, mit megmenteni.
A hidakról Tamás elmondta: a Nagyajta és Apáca között lezárt híd felújítására elkészültek a tervek, s amint az országos programból megérkezik a pénz, kezdődhet a munka. Nagyajta polgármestere, Bihari Edömér a községbeli vashíd állapotára hívta fel a figyelmet: még nincs annyira tönkremenve, de százesztendősnél idősebb, s több helyen rozsdásodik. Tamás Sándor azt javasolta, mérjék fel állapotát, s készítsenek tanulmányt felújításának lehetséges módozatairól, a tanács pedig megpróbál segíteni.
Tamás Sándor egyébként lapunkhoz eljuttatott tegnapi közleményében leszögezte: Kovászna Megye Tanácsa a Torja községet átszelő megyei úton április folyamán minden kátyút le fog aszfaltozni. Hangsúlyozta: a megye területén a tavasz folyamán minden megyei úton tátongó gödröt kijavítanak, a munkálatok már elkezdődtek, április végére le is zárják azokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.