"A Magyar Szocialista Párt érdeklődéssel figyeli a Budai Gyula által rendezett leszámoltatási tragikomédia újabb és újabb jeleneteit.
A Fidesz–KDNP-kormány embertelen gazdaság- és társadalompolitikáját leplezni hivatott színjáték legújabb felvonása azonban már túlmegy egy határon. Jelesül a románon" – áll abban a közleményben, melyet Harangozó Gábor, az MSZP országgyűlési képviselője adott ki tegnap arra reagálva, hogy előző nap Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a magyar kormány által a határon túli magyar szervezeteknek és egyéb intézményeknek nyújtott állami támogatások ügyében is vizsgálódik majd. Az MSZP-s politikus szerint ez nem egyéb, mint "az itthoni közéletet övező politikai terror exportálása, az RMDSZ új első emberét besározni kívánó rágalomhadjárat mögött ugyanis félreérthetetlenül felsejlik a kormánypártokban amiatt megbúvó sértődöttség, hogy nem az ő jelöltjük futott be az RMDSZ februári elnökválasztásán".
Budai Gyulának az MSZP által kifogásolt bejelentése válasz Tőkés Lászlónak, aki a hét elején azt kérte: a magyar kormány egy határon túli elszámoltatási kormánymegbízottat is nevezzen ki, aki hivatott volna a külhoni támogatási pénzek felhasználásának kivizsgálására, illetve a pénzügyi visszaéléseknek járna utána. "Az anyaországi támogatási politika illetékeseit ezúton is felkérjük, hogy az eleddig a Medgyessy–Gyurcsány-kormányzat kedvezményezettjei sorába tartozott, zsákmányszerző RMDSZ-es körök iránt a kellő kritikát tanúsítsák, és az illő megszorításokat alkalmazzák" – írta nyilatkozatában Tőkés. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke már másnap bejelentette, a szervezet minden egyes forinttal és lejjel el tud számolni, a román és a magyar illetékes szervek évente ellenőrzik az RMDSZ által elköltött költségvetési pénzeket, és soha semmilyen kifogásuk nem volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.