Érkeznek a gólyák
Egy hete Felső-Háromszékre is megérkeztek az első gólyák. Vasárnap Kézdisárfalván, Kurtapatakon és Lemhényben láttunk gólyákat.
Kép és szöveg: Iochom István
Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Dürrenmatt A fizikusok című groteszk komédiáját (rendező: Zakariás Zalán) a nagyteremben vasárnap 19 órától az Örkény István- és a Molnár Ferenc-bérleteseknek játssza. A szabad helyekre jegyet lehet váltani.
* Az M Stúdió vasárnap 19 órától a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében játssza MDV és Születésnap című előadásait. Rendező: Szekrényes László és Dávid Péter.
Zene
Sepsiszentgyörgyön az új sportteremben (a sportcsarnok mögött) ma 12 órakor kezdődik a diákegyüttesek tehetségkutató találkozója. Az est fénypontja az Ossian-koncert, amely 21 órakor kezdődik.
Ügyelet
* Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 8—12 és 16—20 óráig a Grigore Bălan tábornok úti Adonis (telefon: 0267 324 903), csütörtökig naponta 20―8 óráig a Bánki Donát utcai Medicom (0267 352 659), Kézdivásárhelyen szombaton és vasárnap 9—12 és 16—20 óráig, illetve éjszaka az Ambrózia (0267 360 608), hétfőtől az Ambrózia 2., Kovásznán szombaton 8—13 óráig a Farmacom, 8—12 óráig a Vipera, vasárnap 9—11 óráig a Vipera patika teljesít szolgálatot.
* Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 10―12 óráig a Stadion utca 16. szám alatti DHD fogászaton dr. Dezső Csaba (telefon: 0267 351 069) teljesít szolgálatot.
Kékfény
Fás gondok. Egy baróti fafeldolgozó cégnél a rendőrök és az erdészek közös ellenőrzéskor a raktárban találtak kb. 14 köbméter fűrészárut, aminek eredetéről S. Álmos (42), a cég megbízottja nem tudott elszámolni. Amikor pedig az árunyilvántartást és a tényleges raktárkészletet összevetették, kiderült, hogy hiányzik 7,305 fenyődeszka, és 25 köbméter különféle tűzifa. Megállapították, hogy a faárut eladták, de kísérő iratokat nem bocsátottak ki róla. A céget 10 000, az igazgatóját ezer lejre bírságolták. v Egy 35 éves ozsdolai nőt azzal gyanúsítanak, hogy február folyamán kilenc szál fát (kb. 20 köbmétert) vágott ki és vitt el a Hammas nevű részen levő beerdősödött legelőről. D. Szidónia nevére bűnügyi iratcsomót állítottak ki, a kár értékének megállapítása folyamatban. v A bölöni rendőrök elkapták K. Emanuel (18) és K. Bogdan (23) szászmagyarósi (Brassó megye) lakost, szekerükön 1,5 méter fával, amiről nem tudtak elszámolni. Mint kiderült, a helyi közbirtokosság erdejében taroltak. A fát elkoboztak tőlük, és lopással vádolják őket. (Rendőrségi tájékoztató)
Röviden
Filmvetítés. A baróti művelődődési ház nagytermében vasárnap 19 órától A paripa című 2010-es amerikai filmet vetítik. Főszereplők: Diane Lane, John Malkovich, Scott Glenn.
Előadás. Sepsiszentgyörgyön a Petőfi Sándor utca 5. szám alatt vasárnap 16 órától dr. Sisak Edit ideggyógyász főorvos beszél a Parkinson-kórról. A résztvevők az előadás után megmérethetik vérnyomásukat, és tanácsot is kérhetnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.