Első alkalommal szerveztek ,,élő könyvtárat" Sepsiszentgyörgyön, a kölcsönzés csütörtökön délután kezdődött, és még ma délután is élhetnek a lehetőséggel az érdeklődők. Az Élő Könyvtár valójában egy nemzetközi projekt, lényege, hogy különböző társadalmi csoportokból származó emberek a ,,kötetek", azokat ,,lapozhatják", azaz beszélgethetnek velük a kíváncsiak.

Életükről, gondjaikról, lehetőségeikről faggathatnak nyugdíjast, roma diákot, fogyatékkal élőt, pszichológust, sportolót, régészt, harminckét "könyvet" a Tein Teaházban, s melléjük szótárt, azaz tolmácsot is mellékelnek a szervezők, a Szentgyörgyi Ifjúsági Klub fiataljai. Kelemen Éva Orsolya úgy fogalmazott, céljuk, hogy e különös olvasás révén a sokszínűséget ne diszkriminációként kezeljük, hanem toleráljuk egymást. Tegnap estig száz olvasója volt a könyvtárnak, a rendezvényt egy tusnádfürdői, e témában tartott nemzetközi képzés mellé társították, így a megyeszékhelyen is néhány nyugat-európai vendég vált ,,olvashatóvá", kölcsönzésben pedig egy dán ,,kötet" bizonyult keresettnek. Az őrkői Furus Istvánt pozitív példaként emlegetik, hiszen érettségire készül, kérdezték is életkörülményeiről, mire ő nem kevés keserűséggel arról beszélt, egy-egy szobácskában esetenként tizenketten is élnek, a háromezerötszáz cigány ,,egy csokorékban él, el vagyunk süllyedve", s noha még igen fiatal, azt szeretné, ne különböztessék meg őket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.