Ma két dolog fontos: az olvasás és Sepsiszentgyörgy. És a kettő ma egybefonódik – olvassatok hát, nyitotta meg a Sepsiszentgyörgy 550 percben nevű, zenés, filmes betétekkel is színesített rendezvényt Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója.

Olvasásért jutalom: Márk Attila zenével ajándékozta meg a kisdiákokat Albert Levente felvétele
A sepsiszentgyörgyi szerzők művei, a Sepsiszentgyörgyről szóló írások felolvasását a Gödri Ferenc Általános Iskola diákjai kezdték, felettébb büszkén arra, hogy a város soron következő születésnapi rendezvényének ily fontos szereplői lehettek. Hosszabb történeten többen osztozva ülték körül a főhelyet, az asztalt, melyről ezúttal sem hiányozhatott az égő gyertya, tanítónőik utasításait nem is kellett követniük, tudatosult bennük: felelősséggel tartoznak, az odafigyelés felelősségével. És nem csak a felolvasás folyamatosságának figyelésére, de az egymásra, az otthont adó környezetre, a városra is. Miként a későbbiekben a Sepsiszentgyörgyön élő, alkotó szerzők is bizonyították saját műveik felolvasásával: szeretik, ragaszkodnak városukhoz. Akárcsak a Dombi testvérek, kik messzi vitték hírét városuknak, vagy a fotográfus Vargyasi Levente, ki oly szeretettel fotózza a várost és lakóit, és mind-mind, kik tegnap az ötszázötven percet a város születésnapjához méltóan töltötték ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.