Immár megyei rangúvá növekedett a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskolában idén ötödik alkalommal megszervezett gyermekszínjátszó találkozó, amelynek nyerteseit a városnapok közönsége is megtapsolhatja, akkor már országos szintű versenyen.

Ludas Matyi a Nagy Mózes Líceum diákjainak előadásában
Tegnap 260 diák, összesen 17 csapat lépett színpadra: külön az egy-négy, külön az öt-nyolc osztályosok, és vegyes korosztályú előadások is voltak. Legendát, balladát, népi játékot, népmesét, magyar írók alkotásait és a világirodalomból merített történeteket tanítottak be a vállalkozó kedvű pedagógusok. A tíz-húsz perces jelenetek zömével a sepsiszentgyörgyiek álltak ki (a házigazdák hét ízben), de két-két produkcióval jöttek Kézdivásárhelyről, Gelencéről, Torjáról is. Csernátonból lakodalmast, Borosnyóról Gárdonyi-mesét hoztak – ötletben és lelkesedésben nem volt hiány, tapsban és nevetésben sem, csak a tágas díszterem bizonyult kissé szűknek. A díjkiosztás előtt táncházban vezethették le jókedvüket a gyermekek. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.