A földi élet keletkezésének nyitjára először Harold Urey amerikai vegyész és akkori tanítványa, Stanley Miller próbált kísérleti úton rájönni. Az 1950-es évek elején megkísérelték laboratóriumban rekonstruálni a fiatal Földön uralkodó körülményeket. Egy hét elteltével a vízgőzből, metánból, ammóniából álló, elektromos kisülésekkel bombázott keverékben valóban aminosavak – a fehérjék építőkövei – keletkeztek. Az 1953-ban a Science magazinban közzétett "ősleveskísérlet" hamar klasszikussá nőtte ki magát, a 2007-ben elhalálozott Miller sztárrá lett általa, bár később kiderült, hogy nem egészen helyesen sikerült rekonstruálnia a múltbeli légköri viszonyokat. Kevésbé vált ismertté Miller öt évvel későbbi ősleveskísérlete. Miller későbbi tanítványa, Jeffrey Bada folytatta a munkát. Legújabb kutatásáról az Amerikai Tudományos Akadémia (PNAS) folyóiratában számolt be. Tapasztalatai szerint e második kísérlet az elsőnél még sikeresebb és valósághűbb volt az általa újra felfedezett, ötven évnél régebbi minták tanúsága szerint.
Miller 1958-as kísérleteiben ugyanis kénhidrogént is adott az elegyhez. Mivel a Földet akkoriban vulkánok tömkelege borította, azok pedig nagy mennyiségű bűzös kénhidrogént juttattak a légkörbe, ez az adalék élethűbbé, töményebbé tette az őslevest – írja a Der Standard osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at). Bada meglepetésére a minták elemzéséből kiderült, hogy azok sokkal több aminosavat tartalmaztak, mint a Miller eredeti kísérletéből származók. Ezért a kutató úgy döntött, hogy megismétli egykori tanára második ősleveskísérletét. Arra, hogy az élet az űrből származik-e, így sem fogunk választ kapni, ugyanis Bada kimutatta, hogy a Miller kísérletében keletkezett aminosavak hasonlítanak azokra, amelyeket meteoritokban is találtak. Az élet tehát valószínűleg mindenhol hasonló módon keletkezik.