Holnaptól Sepsiszentgyörgyön is indul a roncsautóprogram. Elhárultak ugyanis a formai hibákból adódó akadályok, csütörtökön a megye eddigi legnagyobb "roncsfogyasztójánál", az Ariadne Impex Kft.-nél is várják az ügyfeleket.
A program kiírásának pontatlanságai okozták azokat a hibákat, amelyek miatt első körben csak a jelentkező cégek nem egészen tíz százaléka kapott engedélyt a roncsautóprogram idei lebonyolítására. Háromszéken eddig a kovásznai Viss Kft. fogadhatott autótulajdonosokat, meg nem erősített hírek szerint száz körül mozog az idén ott értékesített autók száma. A program magánszemélyeknél március 17-én, jogi személyeknél, közintézményeknél, egyéni vagy családi vállalkozásoknál pedig 21-én kezdődött.
"A késlekedést az okozta, hogy kezdetben úgy tűnt: a cég bejegyzési számát kell feltüntetni a jelentkezési iratokon."
Kiderült azonban, hogy az áfa-körös azonosítót kérték, ezért hibázott a jelentkezők kilencven százaléka. Most már azonban mindent pontosítottunk, helyesbítettünk, szerdán pedig kézhez kapom az első száz értékjegyet, kezdődhet az értékesítés" – vázolta tegnap a folyamatot Pózna Dávid, a sepsiszentgyörgyi Ariadne cég ügyvezetője.
Idén egyébként is meglehetősen szigorított feltételekkel lehet a 3800 lejes értékjegyhez jutni. A roncsautó-tulajdonosoknak első körben valamennyi helyi adójukat és illetéküket törleszteniük kell, ennek bizonyítékával és az autó törzskönyvének két hitelesített másolatával kell megjelenniük a cégnél. Ha irataik rendben, leadhatják az autót, az ellenőrzések után pedig kézhez kapják a roncsolási engedélyt. Ezzel a rendőrségre vezet az út, ahol kibocsátják a nyilvántartásból való törlési igazolást. Ennek birtokában újabb út a céghez, ahol végre kézhez vehető a hőn áhított értékjegy. Mindezt legfeljebb öt munkanap alatt kell lebonyolítani, ellenkező esetben a már leadott autót csak ócskavasáron fizetik ki a tulajdonosnak.
Pózna Dávid is túlzónak tartja a szigorítást, azt viszont ígéri, hogy az Ariadnénál várható procedúra nem vesz igénybe egy óránál többet. Idén cégénél 500–1000 roncsautó leadására számít, értékjegyei fogyásának függvényében igényli majd a következőket. A jelenlegi várólista körülbelül kétszáz nevet tartalmaz, és élénk az érdeklődés az eladandó értékjegyek iránt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.