Az optimista szemléletű, boldogabb emberek egészségesebbek és tovább élnek, mint borúlátó embertársaik – állapították meg amerikai kutatók.
A szakemberek több mint 160 olyan korábbi tanulmányból szűrték le a megszívlelendő tanulságot, amely a pozitív gondolkodás és az általános egészségi állapot, valamint az élettartam közötti kapcsolatot vizsgálta.
"Szinte sokkolt, és határozottan meglepett, amikor megláttam az adatok közötti összefüggéseket" – hangoztatta Ed Diener, az Illinois Egyetem pszichológia professzora, aki a vizsgálatot vezette.
Tapasztalatairól beszámolva elmondta: a kutatások túlnyomó többsége azt a végeredményt húzta alá, hogy a boldogság kapcsolatban áll az egészséggel és a hosszú élettel, bár akadt néhány tanulmány, amely ennek ellenkezőjét bizonyította.
A laboratóriumi kutatások szerint a pozitív kedély csökkentette a stresszhormonszintet, viszont növelte az immunitást, és megerőltetés után segítette a szív működésének helyreállását.
Egy másik tanulmány szerint stresszes környezetben gyengébb az immunrendszer, hajlamosabbak vagyunk szívbetegségekre, és rövidül az élet.
Diener megjegyezte: miközben manapság elsősorban az elhízásra, a dohányzásra, a táplálkozási szokásokra és a testedzésre figyelünk, ha az egészségről van szó, talán itt lenne az ideje, hogy a listához hozzátegyük: légy boldog, kerüld az állandó idegeskedést és depressziót.
(MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.