A fejlesztési minisztérium 7,227 millió lejt utalt ki Sepsiszentgyörgynek, az összeg felhasználásáról tegnap rendkívüli ülésen döntött a városi tanács.
A legnagyobb tételt a hőszigetelésre fordítják, de jut belőle a földrengéskárosult Domb utcai tömbház tatarozására, a Mikes Kelemen utcai második szociális tömbház felújítására (ide még a tavalyi, a vártnál nagyobb bevételekből is pótol az önkormányzat), a piac mögötti és más parkolók aszfaltozására, a Csíki negyed felkamerázására (ezt a helyi rendőrség fogja elvégezni, már egyeztettek az ott lakókkal), és még a Székely vágta szervezéséhez is hozzájárulnak. Ennek román neve Galopiada secuiască lesz, a román tanácstagok ezt vélték elfogadhatóbbnak a Gazda Zoltán által előterjesztett javaslatok közül. A Puskás Tivadar utca aszfaltozására szánt keretet azonban szűkítették, idén csak foltoznak, mert az európai pályázatból felújítják a vízhálózatot, és majd a munkálatok elvégzése után, jövőben lesz új útburkolat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.