Miközben a hazai egészségügy soha nem tapasztalt mélyponton vergődik, üresen áll egy több mint hárommillió euróból felépített kórház az ország északi sarkának nevezett Bodzafordulón. Az 1995-ben megkezdett és 2008 decemberében befejezett építkezés idején az illetékesek közül senki nem tette fel a kérdést, valóban szükség van-e erre a mamutépületre, vagy inkább néhány orvosi lakást kellene építeni, és a meglévő szülészet-nőgyógyászat, gyermek- és belgyógyászati osztály mellé létrehozni a sürgősséget.
A krónikus orvoshiánnyal küzdő bodzafordulói egészségügyi központtól lassan elpártoltak a betegek, inkább választották az anyaintézményként működő megyei kórházat, már az alapkő letételénél nem volt újdonság, hogy olyasmit építenek, ami vagy üresen marad, vagy a túlméretezés miatt nem tudják fenntartani. És megkezdődtek a tárgyalások, mi legyen a fantomkórházzal. A javasolt mentőintézkedések között szerepelt, hozzák létre a hagyományos kínai gyógykezelés országos központját, létesítsenek öregotthont, központot fogyatékkal élő gyermekek számára, a decentralizáció jelentse az önállósulást, vagyis váljon le a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháztól, és vegye át a bodzafordulói önkormányzat. Ez azonban nem bizonyult jó ötletnek, mert nem tudnák fenntartani az előreláthatólag évi 1,4 millió lejt felemésztő kórházat. Felmerült, a negyvenhat ágyasra (huszonhat az osztályoknak és húsz a krónikus betegek számára) tervezett létesítményt közösen működtessék a Bodza-vidéki önkormányzatok, a meglévő három osztály mellett hozzanak létre sürgősséget és járóbeteg-rendelőt, laboratóriumot. Egyik sem valósult meg, előbb a megyei tanács vette át, majd miniszteri rendelettel a kovásznai Benedek Géza Szívkórház alárendeltségébe utalták. Most pedig úgy kívánják megmenteni a hatalmas hiányt termelő kórházat, hogy odaköltöztetik az izomideg-sorvadásos betegek országos érdekeltségű előpataki központját, ami ellen a betegek és érdekvédelmi egyesületük, valamint az orvosok, asszisztensek, ápolók, takarítók tiltakoznak.
Felmerül a kérdés: hogy fér el a hetvenöt ággyal működő előpataki intézmény a negyvenhat ágyas bodzafordulói kórházban? Még ha a jelenlegihez képest felére csökkentik is a disztrófiás pácienseket fogadó felületet, akkor sem lesz hely a bodzafordulói betegeknek. Tekintve, hogy az intézkedés országosan harmincötezer izomideg-sorvadásos beteget érint, Előpatakon évente legkevesebb ezer beutalást jegyeznek, a költözés ennek az ellátásnak a lefejezését jelentené. Másfelől, amikor a hárommillió eurós beruházást megkezdték, azzal indokolták, Bodzának is szüksége van jól felszerelt, korszerű kórházra. De ha ezt most átadják más célra, mi lesz a helyiek ellátásával? Lehet, hogy építenek még egy kórházpalotát?
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.