Elakadt az Ozsdola és Foksány közötti országút néhány kilométeres szakaszának felújítása, mert késik a területek kisajátítása – mondta el György Ervin prefektus, akinek Vrancea megyei kollégája kérte a segítségét.
György Ervin tudomása szerint egy ügyvéd intézte a kisajátításokat, sokat járt a környéken, többször fordult hozzá is segítségért, és eddig minden alkalommal sikerült megoldani a felmerülő gondokat, ebben az ügyben azonban nem kereste meg, mostanáig nem is tudott róla. Az említett terület az ozsdolai Láros Közbirtokosságé, ennek elnöke, Pál István a háromszéki kormánymegbízott megkeresésére elmondta: részükről minden rendben, nem kívánják akadályozni az útépítést. Ugyanakkor hozzáfűzte: a kisajátított területért nem kapták meg időben a pénzt, ezért valóban voltak kisebb fennakadások.(-kas)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.