Nemrég Kisgyörgy Zoltán háromszéki író-újságíró Harangoskönyv (Tornyok magasában Erdélyben) című, a közelmúltban megjelent könyvével ismerkedhetett az érdeklődők népes tábora a csonka hazában.
.jpg)
Kerekes Zoltán felvétele
Budapesten a Magyarok Háza dísztermében egy üresen hagyott szék sem maradt, nagy volt a várakozás. A könyvbemutatót megtisztelte jelenlétével Kiss Dénes babérkoszorús költő, a Trianon Társaság országos elnöke, v. Illyés Zsolt, a Vitézi Rend Kárpát-medencei Kormányzóságának főszéktartó törzskapitánya, és közös örömünkre Józsa Judit keramikus szobrászművész, a Magyar Kultúra Lovagja.
Kisgyörgy Zoltán a tőle megszokott lendülettel, alapos felkészültséggel ismertette könyve készülésének folyamatát, a száraznak vélt tudományos ismereteket jóízű humorral, anekdotákkal fűszerezve. Kb. másfél órás ismertetőjének befejezéseként, sőt, koronájaként vetítette le az általa készített DVD-filmet Kerekes Zoltán, a csernátoni tévé műsorainak készítője, a kézdivásárhelyi Polyp Tévé munkatársa. Az igényes DVD a könyv melléklete, amelyen láthatjuk-hallhatjuk a jeles erdélyi harangok kondulását.
Jászberényben a Városi Könyvtár igazgatója, Szabó Jánosné szervezte a könyvbemutatót, ahol ugyancsak telt ház és kitörő taps fogadta az erdélyi vendégeket. Meglepetésként Meiszter Éva, Erdélyből elszármazott előadóművész előadta Trianonnal kapcsolatos saját írását, mely a Harangoskönyvben is olvasható, majd Bánfi Ferenc rockzenész szólaltatta meg gitáron a Miért? Miért? Miért? című, ugyancsak Trianont számon kérő saját szerzeményét. A könyvbemutató Jászberényben is nagy sikert aratott.
A harmadik napon a fővároshoz közeli Inárcs római katolikus templomában került sor a könyvismertetőre. Az inárcsiakat régi barátság fűzi a háromszéki Rétyhez, testvértelepülések lévén, így gyakran találkozhattak korábban Háromszéken Kisgyörgy Zoltánnal, akit kitörő örömmel, lelkesedéssel fogadtak. Laczy Károly üdvözlő szavai után az inárcsi Rozmaring Dalkör a székely himnusz eléneklésével tisztelte meg a vendégeket. Nagy taps kísérte mind az előadást, mind a DVD-vetítést.
Az erdélyi harangok zengtek-bongtak... és mi, akik már több ízben személyesen hallhattuk őket a tornyok magasában szólni, hálás szívvel idéztük fel emlékeinket.
Szablya Adrienne
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.