Majdnem egyharmadával csökkenti a Wizz Air diszkont-légitársaság a kolozsvári repülőtérről induló és oda érkező járatait, és a Marosvásárhely melletti légikikötőben bővíti tevékenységét.
A módosítást John Stephenson, a Wizz Air alelnöke jelentette be Kolozsváron. A döntés hátterében a kolozsvári repülőtér vezetősége és a légitársaság között felmerült nézeteltérések húzódnak meg. A kolozsvári repülőtér újabb illetékek kifizetésére akarja kényszeríteni a vállalatot – állítja Stephenson, és kilátásba helyezték a szerződés felülvizsgálatát is. A Wizz Air alelnöke szerint az illetékek ötven százalékkal emelkedtek volna. Így a Wizz Air a három repülőből álló kolozsvári parkját egy géppel csökkenti, és azt áthelyezi a Marosvásárhely mellett lévő vidrátszegi légikikötőbe. A Wizz Air jelenleg csak a Marosvásárhely és Budapest közötti járatot működteti e repülőtérről, de május 5-től Párizsba, Dortmundba, Rómába, Londonba és Düsseldorfba is indít járatokat. A düsseldorfi, a római és a dortmundi gép eddig Kolozsvárról indult, ezt áthelyezik Marosvásárhelyre.
David Ciceo, a kolozsvári repülőtér igazgatója szerint nem indokolt a Wizz Air költözési szándéka, ugyanis valamennyi légitársaság azonos bánásmódban részesül. Az igazgató szerint a Wizz Air korábban Temesváron is ugyanígy tett, az ottani repülőtér vezetőségével folytatott tárgyalások során bejelentették, hogy járataikat átköltöztetik Aradra, aztán végül mégis Temesváron maradtak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.