Mi, hol, mikor?

2011. április 18., hétfő, Mi, hol, mikor?

Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház csütörtökön 19 órától a nagyteremben Maxim Gorkij A nap fiai című előadását játssza azoknak a bérleteseknek, akik ezt az előadást választották. A tavalyról elmaradt bérletek is érvényesíthetők. Rendező: Zakariás Zalán.

Jegyet váltani a városi kulturális szervezőirodában lehet. Nyitva hétfőtől csütörtökig 11–16, pénteken 11–13 óráig. A helyek előre telefonon is lefoglalhatók a 0267 312 104-es, a 0728 083 336-os és a 0745 589 214-es számon.
* A Kézdivásárhelyi Városi Színház a Tisztújítás című előadását (Nagy Ignác színműve mentén írta Parti Nagy Lajos) kedden 17 órától az ifjúsági bérleteseknek, szerdán 19 órától a Székely János-bérleteseknek játssza (a szabad helyekre jegyet lehet váltani, a jegy ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej). Rendező: Kányádi Szilárd.


Bábszínház
A sepsiszentgyörgyi Cimbo­rák Bábszínház az Ilók és Mihók című magyar népmese alapján készült bábelőadását (rendezte: Nagy Kopeczky Kálmán) kedden és szerdán 17 órától játssza a stúdióteremben.


Képernyő
A Román Televízió ma 15.30 órakor kezdődő magyar adásában többek között szó lesz a sepsiszentgyörgyi Gu­zsa­lyas Alapítványról, amelynek munkatársai hagyományt ápolnak és éltetnek, jól példázza ezt a húsvéti tojásfestés is.


Húsvéti készülődés
* A Keleti-Kárpátok Múze­uma Sepsiszentgyörgy Polgár­mesteri Hivatalának támogatásával szerdáig naponta 5–10 fős csoportokat vár tojásírásra (román és székely hagyo­mányok szerint, de kipróbálhatnak modern díszítési módszereket is) a Gábor Áron utca 16. szám alatti székhelyén, bejelentkezés a 0267 314 139-es telefonon. A foglalkozás in­gyenes.
* Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban a Guzsalyas Alapítvány szervezésében keddtől péntekig naponta 10–20 óráig nagyhéti to­jásírásra várják az érdek­lődőket (gyermekeket, felnőtteket egy­aránt). Kérik, vigyenek magukkal kifújt vagy főtt tojást.
* Baróton Erdővidék Mú­ze­umának Kászoni Gáspár Ter­mé­ben kedden 18 órától a hagyományos minták és a tojás­írás fortélyainak bemutatását követően tojásírást tanulhatnak, gyakorolhatnak az érdek­lődők minden korosz­tályból. A tanulási és gyakorlási folyamathoz mindenki vigyen magával annyi főtt tojást, amennyit fel szeretne használni.


Digitális beléptetőrendszer

A Székely Nemzeti Múzeum április 5-től új, digitális beléptetőrendszert alkalmaz. A mellékelt képen látható jegy egyszeri megvétele – régi árban – négy sepsiszentgyörgyi helyszín megtekintésére jogosítja fel a vásárlót: a főépület mellett a Gyárfás Jenő Képtár, a Magma Kiállítótér és a Lábas Ház kiállításait is meglátogathatja. Az új, kedvezményes rendszerrel az intézmény egyrészt a kiállítóhelyei látogatottságát kívánja növelni, másrészt pontosabb adatokat kíván kapni a kultúrára fogékony közönség látogatási szokásairól, preferenciáiról.


Önkénteskatalógus
A Háromszéki Ifjúsági Ta­nácsadó Iroda Önkéntes Köz­pont az Önkénteslehetőségek Kovászna megyei katalógusa összeállítását tervezi. A kiadvány segítséget nyújtana azoknak, akiket érdekel az önkéntesség, valamint civil szervezeteknek, jogi személyeknek, amelyek önkénteseket szeretnének foglalkoztatni. A katalógus tartalmazni fogja az összes olyan civil szervezet, intézmény bemutatását és 2011. évi programját, amelyekre önkénteseket várnak. Az érdekeltek kérjenek jelentkezési ívet az onkenteskozpont@gmail.com e-mail címen, és ide küldjék vissza április 29-ig. Bővebb felvilágosítás Kelemen Éva Orsolyánál a 0733 672 329-es telefonon vagy a fenti e-mail címen.
Az önkéntesközpont május 9–15. között első alkalommal szervezi meg az Önkéntesek Hetét Kovászna megyében. Egy héten keresztül azokat az embereket ünnepelik, akik idejüket, energiájukat áldozzák valamilyen jó ügy érdekében, anyagi érdekeltség nélkül. Szer­vezetek, intézmények, személyek jelentkezését várják olyan programokkal, amelyek megfelelnek az önkéntesség filozófiájának. Jelentkezési határidő: áp­rilis 19. a fenti elérhetőségeken, s ugyanott lehet érdeklődni is.


Terápiás program függőknek
A Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Ala­pítvány (www.bonuspastor.ro) felkínálja segítségét alkohol-, drog-, gyógyszer-, nikotin-, játékfüggő férfiaknak és nőknek, valamint családtagjaiknak egyé­ni tanácsadás, támogató csoport, rövid vagy hosszú terápiás programok formájában. Rövid terápiás programot legközelebb 2011. május 2–13. között tartanak. Jelentkezési határidő: április 27. Érdeklődni Ko­lozs­váron a 0744 237 945-ös, 0746 353 637-es, Maros­vásár­helyen a 0741 313 512-es, Nagy­váradon a 0771 269 390-es, Szé­kelyudvarhelyen a 0723 779 378-es telefonon lehet.


Fotópályázat
A FER baba-mama-papa klub a Születés Hete Fesztivál részeként Szemünk fénye címmel fotópályázatot hirdet. A pályázat célja képekkel illusztrálni életünk legszebb időszakát úgy, ahogyan szülők és gyermekek látják. A kiválasztott képeket a Születés Hete Fesztiválon kiállításon mutatják be. A pályázat mindenki számára nyitott, két kategóriában lehet nevezni: szülők által gyermekeikről készített képekkel (a magzattól kamaszkorig), valamint gyermekek által gyermekekről készített képekkel. Egy pályázó legfeljebb négy művet adhat be. Pá­lyaműveket kizárólag nagyított formában (nyomtatott képeket nem fogadnak el), 20x30 cm-es méretben kell beküldeni. A képek hátlapján fel kell tüntetni a pályázó nevét és a kép címét. A képeket április 28-ig lehet eljuttatni a rendezőkhöz (FER baba-mama-papa klub, sepsiszentgyörgyi uszoda, első emelet, minden kedden 10 órától). Postai küldemény esetében kérik, mellékeljenek válaszborítékot felcímezve és felbélyegezve. Postacím: Árvay Fruzsina, 520055 Sepsiszentgyörgy, Kós Károly út 9. szám. A kiállítást május 4-én, szerdán 13 órakor nyitják meg a Bod Péter Megyei Könyvtárban, ugyanakkor lesz az eredményhirdetés.


Röviden
Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Műve­lődési Házban ma 16 órától a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjai elvárnak minden kézimunkázni szerető fiatalt és időset. A kör vezetője Gábor Éva. * 19 órától a Hu­szárik Filmklubban a Bertrand Blier francia rendező filmjeit bemutató sorozatban az Ipi-apacs egy, kettő, három... című 1993-as francia vetítik. Utána beszélgetés, házigazda: Lázár-Prezsmer Endre.
Felolvasás. A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár gyermekosztályán e héttől minden kedden és csütörtökön 16.30 órától az intézmény munkatársai felolvasnak gyermekeknek, főként a kortárs gyermekirodalomból, új gyermekkönyveket ismertetnek.
Előadás a biogazdálkodásról. Kovásznán a városi művelődési házban ma 11 órától a környezetkímélő és egész­ségvédő növénytermesztésről, biogazdálkodásról, bio-növény­védelemről lesz szó.
Fogadóórák. Kelemen Ti­bor, a Kovászna Megyei Mun­ka­erő-foglalkoztatási Ügy­nök­ség igazgatója szerdán 13 órától Márton Árpád parlamenti képviselő baróti irodájában tart fogadóórát. Kérik az érdekelteket, előre jelezzék a fogadóórán való részvételi szándékukat Deme­ter Zoltán irodavezetőnél. Tele­fon: 0267 377 773, 0746 089 140. * A fogyasz­tóvédelmi felügyelőség ma 11–14 óráig Ko­vásznán a városháza gyűléstermében, szer­dán Kéz­divásár­he­lyen a psotaépület 3-as szobájá­ban tart fogadó­órát.
Elzárják az ivóvizet kedden 9–15 óráig Sepsiszent­györgyön a Horgász utcának a Nicolae Iorga utca és a Puskás Tivadar Szakközépiskola kö­zötti szakaszán, a Grigore Bă­lan tábornok úti 10-es tömbház A, B, G, H lépcsőházaiban és a Nicolae Iorga utcai 10-es tömb­ház minden lépcsőhá­zá­ban, valamint a Széna utcá­ban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2011-04-16: Közélet - :

Baleset az útkereszteződésben

Inkább látványos, mint súlyos baleset történt tegnap negyed tizenkettőkor a rétyi keresztútnál.
2011-04-18: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó gyermek, unoka, unokatestvér és keresztgyermek, a nagybaconi
ifj. SZŐCS FERENC
(Ferike)
életének 8. évében hosszas és fájdalmas betegség után 2011. április 15-én elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait 2011. április 20-án 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a nagybaconi temetőben katolikus szertartás szerint.
Nyugalma legyen csendes, emléke áldott.
Bánatos szülei
H. L.