A haris zsombékos réteken, kaszálókon él. Rejtett életmódja miatt csak nagyon ritkán kerül szem elé, vigyázat, nem összetévesztendő a szintén a mezők-rétek madarainak számító fürjjel (18 cm), vagy fogollyal (30 cm). Hím és tojó hasonló színezetű, háta sárgásbarna alapon fekete foltokkal mintázott, a fejtető, a nyak hátulsó fele úgyszintén. Szárny­fedői élénk rozsdavörösek, evezői barnásak. Torka sárgás árnyalatú szürkésfehér, pofái, a nyak elülső része, a begy, a mell felső fele kékesszürke, oldalai fehér és vörösbarna csíkokkal mintázottak. Rövid és erős csőrének hossza 27 cm.
Vonuló faj, a telet Afrikában tölti. Viszonylag későn, májusban érkezik ide, jelenlétét a hím jellegzetes kiáltása árulja el. Sepsiszéken az Olt mentén otthonosan érzi magát, Olt­szem "címermadara", aki pedig Mikóújfaluba jár borvízért, kis szerencsével meghallhatja a hariskakas könnyen utánozható, reszelős hangját, ami a madár tudományos nevére nagyon hasonlít: Crex crex. Nászidőszakban (május-június) főként az alkonyati és a hajnali órákban hallatja sűrűn a hangját. A párok évente egyszer költenek, ritkábban kétszer, a tojó átlag tíz tojást rak, a fiókák két és fél hét után kelnek ki, feketés-barnás színűek, fészekhagyóak, ügyesen futkosnak anyjuk után. Egy hónapos korukban már tudnak repülni, ehhez kell igazítani a kaszálást a harisos területen, ami július és augusztus fordulója. Rovarokkal, pókokkal, csigákkal, gilisztákkal, apró magvakkal táplálkoznak.
Élőhelyének felszámolása, a gépi kaszálás és a kedvezőtlen időjárás miatt a faj veszélyeztetettnek szá­mít, Európában sebezhető fajként tartják nyilván, ez magyarázza a kivételezett uniós figyelmet. Az érdekelt gazdáknak az előírtaknak megfelelően a kaszálást a parcella közepétől a szélek felé haladva kell végezniük, és három méter széles kaszálatlan sávot kell hagyniuk a parcella szélein. A haris augusztus végén indul vándorútra, ezért a fennmaradt területrészt szeptember elseje után lehet lekaszálni vagy lelegeltetni.