A sepsiszentgyörgyi zenekedvelő közönség csupán ízelítőt kapott abból a koncertsorozatból, melyet múlt héten több mint tíz ország jeles előadóművészei mutattak be a Székelyudvarhelyen tartott IV. Terra Siculorum Nemzetközi Klasszikusgitár-Fesztiválon, de az Árkosi Művelődési Központ szervezésében a Szentkereszthy-kastélyban elhangzott hangversenyek arról tanúskodtak, a műfaj képviselőinek legjavából érkeztek a gitárosok.

A kommunizmusban a Nyugattal azonosították a klasszikus-gitár muzsikát, így száműzték a művészeti iskolákból, zenekonzervatóriumokból e hangszer tanítását. A kilencvenes évek elején a fiatalok éltek a lehetőséggel, és beiratkoztak az újonnan alakult gitárszakokra, másfél évtizede végeznek tehetséges gitártanárok az egyetemeken, akiknek többsége iskolában oktat. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban ketten irányítják a gitárosztályt, ígéretes tehetségeket tanítanak, ilyen a X. osztályos Ilyés Cecília (Kakassy Zsolt tanítványa), aki a fesztivál ifjúsági kategóriájában különdíjat nyert, és korábban is több ízben szerzett kitüntetéseket.
Hogy mitől fesztivál az, amiből a szentgyörgyi közönség csak három koncert erejéig vehette ki részét? Mondhatni, az esti fellépések kísérőrendezvényei voltak a hetven résztvevővel megtartott egyhetes versenynek és mesterkurzus-sorozatnak, mely mára Székelyföld legrangosabb gitárművészeti eseményévé nőtte ki magát. Háromszék második alkalommal a rendezvény kihelyezett helyszíne, bízunk benne, hogy ezentúl zenei naptárunk állandó programjává válik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.